Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak, hogy ne zavarjon? Ti rákérdeznétek?
Szóval, a lényeg, fél éve vagyok együtt a párommal, szerelem van és boldogság :)
Még a kapcsolatunk elején szóbakerültek az exek, és elmondta, hogy az első szerelmével (5 évet voltak együtt) néha beszél (kb a szülinapokon felköszöntik egymást). Akkor ez nem okozott számomra problémát, bár én egyáltalán nem tartom a kapcsolatot egyik exemmel sem.
Viszont, tegnap az egy emailt akart mutatni, és láttam a listában az exe nevét is. Március végén emaileztek, és most zavar. Nagyon. Azóta azon rágom magam, hogy mi a fenéről tudnak beszélni és miért? De tudom, hogy nincs jogom sem rákérdezni, sem "megtiltani", hogy beszéljenek, nem is szeretném egyiket sem, csak azt szeretném, hogy ne ezen kattogjon az agyam...
Ti mit tennétek? (99%-ban biztos vagyok benne amúgy, hogy ha rákérdeznék, minden további nélkül megmutatná a levelet.)
Előre is köszi!
25N
Kis magyarázat: bízok benne teljesen, tudom, hogy nem csal meg. Egyszerűen csak zavar, és nem értem, hogy miért kell az exekkel kapcsolatot tartani. Mint írtam, én nem tartom, szóval lehet, hogy ez ebből fakad.
Nem is arról van szó, hogy érdekel, mert nem. Csak zavar. Nagyon. Úgy érzem, sosem leszek annyira fontos neki, mint a másik lány volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!