Tudnátok írni pár bíztató sort, tanácsot, tapasztalatot, akármit ami segít egy picit is ebben a reménytelen helyzetben?

Már több, mint 2hónapja szakított velem az a személy, aki talán a legfontosabb volt számomra, a barátom, a szerelmem, a családom egyben.... Majdnem 3évig voltunk együtt. Már a közös jövőt, az összeköltözést, a nyarat tervezgettük. Most még is itt állok egyedül, és úgy érzem magamat, mint egy élőhalott. Sajnos ez az első kapcsolatom, így az első szerelmem is, így nem vagyok tapasztalt ezen a téren. Fel vagyok rá készülve, hogy nem lesz egy fáklyás menet elfelejteni, sokan mondták, hogy amilyen érzékeny lelkű vagyok beletelhet több évbe is.

Tudnátok pár sort írni megnyugtatásképp, hogy nem állt meg a világ és leszek még szerelmes? Ebben a helyzetben lehetetlennek tűnik, hogy én valaha is fogok szeretni ennyire fiút, de nyilván az esetek 70%-ban az ember nem az első szerelmével éli le élete hátralévő részét, mert az nagyon ritka.

De mégis, úgy érzem elviselhetetlen a fájdalom, és mindenki mondja, hogy idővel jobb lesz, de már több, mint 2hónap eltelt és ugyan úgy fáj, mint az elején. Sőt talán még jobban mert azóta nem is láttam és nagyon fáj a hiánya. Az is megnehezíti a helyzetem, hogy látom, hogy ő boldog. Ráadásul elég csúnyán váltunk el(hazudott és több, mint valószínű, hogy megcsalt azzal akivel most van) Szóval tényleg nem érdemli meg, hogy szeressem.

Bocsánat a hosszú regényért. Köszi a válaszokat :-) 20L