Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy lehetnek ilyenek egyes lányok?
25 éves vagyok. A helyzet a következő: Kb. fél éve szakítottam a volt bnőmmel. Mondjuk "úgy" hogy "együtt" éltünk. Mert én tartottam el, mint egy gyereket. Én idióta, aszerettem, nem piszkáltam hogy nem csinál semmit, nem megy "normális" ember módjára dolgozni. Nem akartam beismerni, hogy kihasznál, mert ezt tette. Megvettem neki mindent, amit szeretett volna, cigit, piát, cuccokat, mindent. Ő kb. nem is járt dolgozni, csak ha kedve tartotta. Pedig olyat dolgozott amit szeretett volna. De könyebb volt, ha otthon ül, és TV-zik, netezik egész álló nap, vagy kitudja mit csinált. Nem is főzőtt, meg takarítani is csak akkor, ha eszébe jutott. Én meg dolgoztam reggeltől estig. Ez volt 1 évig. Aztán megmondta, hogy Ő már nem érez irántam semmit, és mást szeret, és elmegy. (Hogy őszinte legyek, nem nagyon sajnáltam.) Csakhogy, elvitte a "cuccait" amit én vettem "neki" 100% ban! Jó, neki vettem, de volt amit úgy "közösnek". Pl. Kelett egy uj sz.gép, és én nem használtam, sokat kb. Ő egésznap azon "lógott" és azért vettem, hogy kell azért nekem is, munkához, netezni néha...stb. És Ő megofgta, hogy azaz "Ővé" És elvitte... Ugyanígy volt egy asztal, nappaliba, amit megint csak "neki" vettem, mert neki tetszett, és mondta milyen jól nézne ki oda a nappaliba, és oda vettem! Hát, az is az "ővé" elvitte... És még anyi mindent elvitt... Amibe 5 forintot nem adott bele! Mind egy! Úgyis rá emlékeztetnének! Biztos meg "unta" hogy nem kell semmit csinálni, csak otthon szórakozik. Na, most van egy "barátja" akit nagyon "szeret". És az ember nem valami pénzes, nem vesz neki cigit, meg piát, meg cucckat, meg ilyesmi, dolgoznai kell járni, hogy megvehesse a csaj magának ezeket, de milyen "aranyos meg szereti".... És ugye, szoktam találkozni a volt bnőmmel( Hú de örülök...-.-) És mesél ezt - azt, (Márcsak azért is meghallgatom, hogy jót őrvendezzek, milyen szar helyzetben van most, hogy nincs velem...) És, hát a emberről, mint kiderült, egy nagy csaló, mármint többször is megcsalta a lányt, és kezet emelet rá... És szerintem a fiú, egyált. nem szereti a lányt, csak jó, "ha van valaki"... És ragaszkodik hozzá, azok után, hogy megcsalta, megverte, nincs meg mindene, csak "úgy" ingyen nem kap meg mindent...stb.Pedig, az elején egy kedves, aranoy lány volt, nem olyan aki kiakart használni...stb. És ezt nem értem... Ha, szeretem, becsülöm, kedves vagyok vele, mindent megkap, nem cseszegetem, akkor nem kellek, meg csal, nem szeret. De, ha megcsalnám, megaláznám, megverném, akkor meg le sem vakarhatnám magamról, meg ragaszkodna hozzám!
Mire "megy ki" ezaz egész? Mi ebben a "jó", Miért vannak ilyen "szemét" lányok?!










Előszöris, annyit kellett volna mondani a tárgyakra, hogy nem adom.
Hogy miért a másikat választotta? Erről egy regényt lehetne írni. De hidd el, van rá logikus magyarázat. Kicsit a te hibád is.





Neked csak az anyagiak, a tárgyak számítanak!
És, kellett volna neked az az asztal meg a sok kacat? Most írtad, hogy nem, mert úgyis rá emlékeztetnének!
Az viszont tényleg csúnya volt a barátnodtol is, hogy mindent megvetetett veled utána meg otthagyott valami másért... De azért jó lenne ha magadba is néznél egy kicsit, nem csak ot hibáztatnád... Nem lehet, hogy a munka annyira lefoglalt, hogy nem torodtél vele, nem mutattad ki neki, hogy szereted, hm?










Nem. Nem csak azok számítanak neki. Pont az volt a baj, hogy már túl önzetlen volt és nagyon elkényeztette a barátnőjét. Nem volt már érdekes neki.
A "rosszfiúban" meg talált kihívást a csaj.





Vannak ilyen lányok/nők, akiknek valahogy a jó az rossz, a rossz meg jó. Ez egyfajta mazochizmus lehet? Nem tudom, mindenesetre nem értem őket. Viszont lehet, hogy Neked sem kellett volna annyit dolgoznod, hanem picit többet lenni vele.
20L










Vannak olyan lányok, akik valamniért jobban vonzódnak a rossz fiúkhoz, talán mert izgalmasabbnak, eseménydúsabbnak élik meg a kapcsolatot. Nem hiszem, hogy azért lenne együtt a sráccal mert megfenyegettél (amit fentebb írt valaki), hiszen akkor nem mondta volna, hogy milyen aranyos stb.
Viszont tanultál a dologból: legközelebb ne halmozz el ennyi mindennel egy lányt, hidd el ez semmiképp sem jó. Az igaz, hogy jólesik nekünk, ha meglepnek minket valamivel, de ebből nem szabad rendszert csinálni. Kéthavonta vidd el esetleg vacsorázni, ha van rá pénzed, lepd meg egy szél vörös rózsával, adj neki egy cuki plüssmacit vagy mit tudom én, de ne szállj el az árakban, ne vegyél nagy dolgokat! Egy lány aki feltétel nélkül szeret szerintem jobban örül az ilyen kis apróságoknak, mint egy asztalnak vagy számítógépnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!