Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit akarhat ennyi év után?
15 éves koromban jártam egy fiúval. Ő volt az első barátom (akkor 18 éves volt ). A dolog mindössze 3 hétig tartott, majd szakított velem, mert állítólag csak sajnálatból és fogadásból járt velem. Azt tudni kell, hogy én akkoriban kövér voltam. Azóta már lefogytam, elég sokat..
Köszönőviszonyban voltunk, de semmi több. Viszont mióta lefogytam ( 2 éve) alig láttam, de ha láttam sem köszönt. Mikor meglátott a barátommal, akkor pedig még a fejét is elfordította. (sajnos a barátommal 2,5 hónapja már szakítottunk, emiatt még magam alatt vagyok.. )
Most viszont hirtelen bejelölt az IWIW-en, és két levelet is írt. Persze bókolt, hogy szép vagyok, és bocsánatot kért, ha régebben hülye volt, reméli nem haragszom rá. A másik levél is kb. ilyen tartalmú volt, de megírta a számát is, hogy írhatok neki sms-t, vagy beszélhetnénk...
Azóta, hogy " jártunk", sok idő eltelt, most 23 éves vagyok...
Szerintetek mit akarhat ennyi idő után? Ti mit tennétek a helyemben? Már válaszoltam neki, de csak semleges hangnemben.
Haragudni nem haragszom rá, de én úgy érzem, hogy nem tudnék vele semmiféle kapcsolatot kialakítani már, de eléggé kínos a dolog, mivel édesanyámékkal szemben lakik..
össze futni össze futhatsz vele beszélgetni, nem veszíthetsz vele semmit.
vagy beszélgethettek msn-en is kezdetnek és ha alakul valami akkor még lehet egymásra is találtok
ennyi év sok idő, akár változhatott is a felfogása meg minden más is
26/f
A válaszomat elolvasta IWIW-en, majd törölte is, de nem írt megint. Nem tudom, ez mit jelent nála. Nem voltam bunkó, elutasító, igaz nem is bíztattam, semleges válaszlevet írtam. De mit is lehetne írni ilyenkor?!
Lehet, mást várt :)
Írtam neki, mert érdekelt mit akarhatott. Annyit írtam, hogy láttam, törölte a válaszomat. Ha esetleg bunkónak tűntem, akkor bocsánat, de tényleg meglepett.
Erre csak annyit írt vissza, hogy tudom megnézni, ha törli a levelet, amit küldtem neki? ( nem régi IWIW tag.. ) Megírtam neki, meg azt is, hogy ettől még nem értem a logikáját, hogy miért ír, ha a válasz annyira nem érdekli. Erre ő azt írta, hogy csak megszokásból törli ki a leveleket, nem azért mert nem érdekli..
Már csak annyit válaszoltam, hogy tényleg furcsa szokás, de még mindig nem értem mi késztette írásra.
Azóta semmi reakció.
Ennek mi értelme van?:)
Hú! Elég bonyolult! Lehet észbe kapott, hogy nincs nálad esélye! Vagy legalábbis ezt tudta leszűrni a hangvételedből!
Mondjuk ezzel, hogy megírtad neki, hogy láttad, hogy törölte a leveled megint nyregbe érezheti magát! Mert valjuk be őszintén, ha cseppet sem érdekelne akkor nem foglalkoznál ennyit a dologgal! :)
Mondjuk én is kiváncsi lennék, hogy mit akarna ennyi év után! Amúgy tetszik Neked még mindig, úgy mint pasi??
Szerintem egy kávéra összejöhetnétek, aztán ki tudja, hogyan alakul....:)
Amúgy, hoyg lehet megnézni, hogy törölte-e vki a leveledet?:)
Én azt mondom, hogy abból, hogy találkozol vele, beültök valahová, még nem jelent semmit.
Egyébként gondolj bele egy kicsit. Ő akkor 18 volt, most 26 ha jól számolok. Az emberek változnak, vagyis nem biztos, hogy ugyanaz az ember aki akkor volt, tehát ne az akkori emberből indulj ki.
Ha pedig még beszélni sem akarsz vele, akkor mondd meg neki, hogy jelenleg komoly kapcsolatod van, ennyi. Meg fogja érteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!