Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mi a véleményetek erről az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a véleményetek erről az egészről, lehet még köztünk valami? (lent)

Figyelt kérdés

Szóval ez egy hosszú történet, próbálom minél rövidebben leírni, már ha ezt lehet..


19 éves láyn vagyok, Ő pedig 23, term. fiú. Idén nyáron, júniusban elmentem meglátogatni apámat svájcba, mert ő ott dolgozik, és egy házban többen vannak, és ott volt egy srác, Félix, ő is apámékkal dolgozott. én 2 hónapot töltöttem kint, és hát összejöttünk ezzel a fiúval. Nagyon szép volt, főleg az eleje, igazi filmbeillő szerelem, nekem pedig ő volt az első igazán komoly kapcsolatom, ezért még szebb volt. júliús közepe volt kb. akkor már egy hónapja együtt voltunk, és egyik reggel lementem a boltba kaját meg ezt azt venni, és ahogy jöttem haza egy idegen férfi belém kötött, elkezdett fogdosni meg rángatni, én meg bepöccentem. Engem még anno apám tanított meg verekedni, aki több évig boxolt, szóval valahogy sikerült ezt a férfit a földrelöknöm és nekiugrottam. Eltörtem az orrát és jobb oldalán a szem alatti csontját megrepesztettem. Szerencsémre senki nem látta, így otthagytam és hazamentem. Nem beszéltem róla senkinek. Pár nap múlva jött egy papír, hogy feljelentett. Be kellett menni a bíróságra, kaptam 2 hónap felfüggesztettet meg apám kifizette az óvadékot. Félix, amint megtudta, valahogy furcsa lett. Már mintha nem is lettünk volna együtt. A bíróság után én mingyárt hazajöttem. Pár hétig nem keresett aztán elkezdett hívogatni. Akárhányszor felhozom neki a "mi" témát, akkor elüti a beszélgetést máshová. Most itthon van, nem lakik tőlünk messze, de még csak át sem jött karácsonyozni, csak felhívott.

Szerintetek lesz még ebből valami? Vagy ennyit jelentettem csak neki?

Előre köszi:)


2012. dec. 25. 05:59
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
szerintem ne hagyd hogy elterelje a témát... hozd fel és csak arról beszélj vele, másról ne, ne tágíts.. amúgy nem értem mi baja, ennyire sznob? vagy hogy hívják ezt. az a fiú aki beléd kötött megérdemelte.... én örülnék ha a barátnőm így ellátta volna a baját.. ahogy te :D te nem jelentheted fel amúgy molesztálásért? és mi van ha önvédelem... na mind1, meg sztem nem tud tanuskodni, v de? :o mondjuk már késő csak ezt nem értem... a barátodat tényleg nem értem, ahelyett h örülne h ilyen kemény csaja van aki meg tudja védeni magát és nem kell félteni... de ha hívogat az jó, mert akkor jelentesz neki vmit :) lehet h csak azért haragszik most mert nem mondtad el neki? én és a barátnőm mindent elmondunk egymásnak :) 21F
2012. dec. 25. 06:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Én hagynám a helyedben ezt a srácot-és mindenét.


Mert bajban sehol nem állt melletted, és az ilyenek csak viszik a drága idődet..


Férfi létére nagyon jellemtelen, és gyenge. Egy nőt alapjáraton megvisel az ami történt veled lelkileg és minden hogy, függetlenül attól, hogy megtudtad védeni magad-és egy magát valamire tartó ember ha tudja, hogy a társa bajban van, az ott áll mellette mint a cövek, nem úgy viselkedik ahogy te leírtad a srácról.

2012. dec. 25. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Tudja, hogy az a férfi letámadott téged?

Lehet azt hiszi, hogy vmi idegbeteg vagy és randopm megvertél vmi papát az utcán

2012. dec. 25. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

Elmondtam neki, hogy ő támadott meg, de a bíróságon ez nulla volt. Nem volt bizonyíték, mert rajtam nem keletkezett olyan seb, ami látszott volna, és szemtanú sem volt arra, hogy ő támadott meg. Ez így elég szívás, mert még drogostesztet is csináltattak velem..

Nem tudom, talán tényleg egy hülye, hogy nem foglalkozik velem, vagy nem állt mellém..

Megpróbálom megbeszélni vele:)

Köszi!:)

2012. dec. 25. 16:45
 5/6 anonim ***** válasza:
olyat se lehetett volna h pl tanuskodik h ott volt 30 m-re és látta h letámadott? :O
2012. dec. 25. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Még csak fel sem hozta, hogy tanúskodik mellettem..
2012. dec. 26. 00:42

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!