Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért van az, hogy Isten 21 év alatt sosem sodort az utamba igazi szerelmet, csak olyan rövid kapcsolatkezdeményeket, amikből nem lett semmi?
Aki jól néz ki, az már szemét is? Ez azért enyhe túlzás, nem gondolod?
Egyeltalán nincs semmi összefüggés a kettő között. A csúnya lányok is lehetnek szemetek, ez nem külső kérdése, ez pont a belsőé.
Az igazi szerelem mindenkinek máskor jön el. Ismerek olyan lányt, akinek 14 éves korában jött el, később hozzá is ment feleségül (22 évesen). És itt vagyok én magam, aki 24 éves volt, amikor megtalálta álmai legszebb nőjét.
Ha utólag visszagondolok mindazokra, akik tetszettek nekem és nem jött össze velük szinte semmi, már nem bánom, hogy eddig kellett várnom. Addig csak gondoltam valamit a szerelemről és a házasságról, de ez a lány felülírt mindent! Teljesen átértékeltem az előző kapcsolataimat miatta és nem volt kérdés már az sem az elején (az első hónapban!), hogy összeházasodunk majd! Így is lett, van 3 gyermekünk és már 20 éve vagyunk együtt.
Ezerszer leírtam már ezeket a sorokat csak azért, hogy elkeseredett emberekbe bizalmat öntsek. Nincs veszve semmi, higgyétek el!
Igen, egyelőre nyugodj bele! Ne ezzel foglalkozz. Nézzél ki csinosan, ragyogjál, mosolyogjál - legyél olyan, mint aki most nyerte meg a lottónyereményt :) Ezt észre fogják mások venni és nem hiszem el, hogy szó nélkül hagyják a pasik!
43/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!