Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a véleményetek erről a történetről? Volt már veletek ilyen? Mit tennétek?
A páromnak már több alkalommal szóvá tettem, hogy zavar, hogy nem tiszta nála az ágynemű. Van egy nagytestű kutyája, az utcán szokott sétálni, és az ágyban alszik, így felviszi a lábán a sarat, van egy seb is a tappancsán, ami volt, hogy gennyesen vérzett, stb..és össze is vérezte az ágyneműt elég rendesen. Kb 1-1,5 hónapja az az ágynemű volt már fent, és pár napja szóvá tettem szépen, nyugodtan, hogy segítek áthúzni, és kérem, hogy cseréljük le, mert ez engem zavar. A válasz erre az volt, hogy nem lesz áthúzva, mert úgyis kb két nap múlva megint ugyan így fog kinézni....
Hiába mondtam, hogy nem szeretnék ezen veszekedni, nem tehetek róla, de zavar ha 5 centis véres foltokkal van tele az egész ágynemű..és még én érzem magam kellemetlenül, hogy ezért kell 'könyörögnöm'. A válasz az volt, hogy ha nem tetszik, akkor aludjak a földön...én meg inkább el is jöttem, azóta nem is beszéltünk semmit.
Mit tennétek a helyemben? Amúgy igényes, tiszta a párom, ezért nagyon meg is lepődtem ezen az egészen még én is. Sosem gondoltam volna, hogy ilyenből még feszültség lehet köztünk, miközben amúgy meg minden rendben szokott lenni, és úgy érzem szeretjük egymást. Eléggé el vagyok keseredve és szomorodva ez az egész miatt.
mond neki azt, hogy te meg sz@rsz nála, de nem ma nem húznád le a wc-t, mert holnap is kell majd újra, így legalább vízet spóroltok
te, lány, mi lesz veled, ha ilyen alap dolgokban nem tudsz kiállni magadért?
"ursula ursulella válasza:
te, lány, mi lesz veled, ha ilyen alap dolgokban nem tudsz kiállni magadért?"
én a fiú vagyok, nem a lány. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!