Miért ÍGY tisztázta?

Huszonéves lány vagyok, annak sem az elején, jócskán a közepe felé járok már. Kimondhatatlanul szerelmes vagyok végre. Nagyon régen nem történt már meg velem ez az érzés, most pedig tavaly december óta tart. Csak ám sok minden miatt viszonzatlanul.

A srácot én már elég régóta ismerem egy közös helyszín kapcsán, amiről igazából nem szeretnék itt többet mondani. Decemberben viszont belém csapott a felismerés, hogy észrevettem, igazából mennyire tetszik nekem. Akkor vettem őt észre igazán. Addig csak egy volt a többi közül, akikkel időnként találkozom. Újabb két semleges találkozás után belezúgtam. De hessegettem a dolgot, aminek az lett az eredménye, hogy 1 hónap múlva már beleszerettem.

Nagyon régi érzés ez, annyira régen éreztem ilyet, hogy már szinte el is felejtettem, hogy létezik. Akkoriban még volt párom, akivel már csak megszokásból voltunk együtt, de szakítottunk (nem emiatt a srác miatt). Viszont jó barátok maradtunk, és amikor elmeséltem neki, hogy én újra szerelmes vagyok, de ez a srác nem közeledik felém, akkor egy nagyon lovagias gesztust ajánlott fel. Mivel lényegében ismerik egymást látásból, mondta, hogy ír neki egy emailt, amelyben közli vele, mint férfi a férfival, hogy mi szétmentünk, és hogy jó szívvel ajánl neki engem, mert jól járna velem. Ugyanis nem tudtuk, hogy azért nem mer-e közeledni, mert valahonnan megtudhatta, hogy párom van (azt persze már nem tudhatta meg, hogy közben szakítottunk, mert nem vertük nagydobra), vagy egyéb okból. A srác ugyanis nézegetett engem, elég feltűnően, a közös munkából adódóan még sokszor kivételeket is kaptam tőle, és ezt a volt párom is úgy ítélte meg, hogy tetszhetek neki, csak esetleg úgy tudja, hogy foglalt vagyok, de miután mi szétmentünk, jogom van a boldogsághoz, és ő ehhez még hozzá akart segíteni, azért meg is írta ezt a levelet.

Csak ám hiba történt, rossz email címre küldte el véletlenül, nem a srác saját emailjére, hanem a közös levelezőre, amit a srác egész munkahelye olvas. Persze, hogy botrány lett belőle. Óvatosan, feltűnés nélkül megtudakoltam, hogy aznap az egész munkahely ezen röhögött, főnökkel együtt, de szerencsére nem a srácot marasztalták el, hanem kikiáltották komplett idiótának az én volt páromat (aki persze nem ott dolgozik).

Miután ez nagyon rosszul sült el, én megoldottam a dolgokat úgy, hogy a közelébe se kelljen mennem a srácnak, még véletlenül se (bár úgy tudja, hogy én nem tehetek a levélről, de ki tudja, mit gondolhat). Pár hónap el is telt így, de nemrég megint oda kellett mennem. Hát a föld alá süllyedtem. Véletlenül-e vagy szándékosan, de nem a srác vette át tőlem az anyagot, amit addig, hosszú éveken keresztül mindig ő vett át. Valahogy úgy intézte, hogy neki éppen mást kellett csinálnia, és egy másik kolléga jött elém lelkesen. Ő persze ott volt, de rám sem nézett egész idő alatt. Innen gondolom, hogy engem is hibáztat, és még ki tudja, hogy miket gondol rólam.

Nagyon szégyellem magam, de nagyon is szerelmes vagyok. Talán menni fog, hogy évek alatt kiverjem a fejemből. Annál is inkább, mert a történet folytatódik. Megfogadtam sajnos egy buta tanácsot (jól meg is jártam), és írtam egy levelet, amiben leírtam, hogy én erről nem tudtam és elnézést kérek. 1 hét múlva felhívott, és úgy elküldött a francba, úgy megalázott, mint még ahogy eddig engem férfi soha. Úgy beszélt velem, mintha én akaszkodtam volna rá, és neki kellene engem elküldenie. Meg is tette keményen. Köpni-nyelni nem tudtam, de leraktam neki a telefont, bár ő hívott, és azóta remegek, mint a nyárfalevél. Úgy megalázott, hogy rendesen szégyellem magam. Az biztos, hogy többet még le se köpöm, ha köszönne, azt se fogadnám, de ha vele hoz össze a balszerencsém, akkor még talán további személyes kirohanásokra is számíthatok. Végképp nem értem, hogy miért nem lehetett úriember módjára, diszkréten, finoman tisztázni a félreértéseket, miért kellett engem szavakkal letámadni és meggyilkolni. Ez nagy sokk volt. De arra nem érdemes többé, hogy 1 percig is idegesítsem magam rajta.