Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális érzések ezek egy párkapcsolatban vagy nincsen rendben valami?
4 éve vagyunk együtt a párommal, ő 35 én 27 éves vagyok. 3 hónapja költöztünk csak össze, addig nem éltünk együtt. Úgy érzem nagyon igaz az hogy lakva ismeri meg az ember a másikat igazán, a közös nehézségek mutatják meg mennyire passzol két ember egymáshoz. Nekem most kétségeim támadtak afelől hogy tényleg vele szeretném hosszú távon elképzelni az életemet, valahogy nap mint újabb problémák jönnek elő és derül ki hogy mennyire más a megközelítésünk, gondolkodásmódunk dolgokról, egész kis dolgokon is össze tudunk veszni pont azért mert máshogy nézzük a dolgokat. Olyan arcát is megmutatta ez idő alatt amit eddig még nem láttam és nagyon nehezen tudom elfogadni. Persze ezzel szemben ott vannak a jó, pozitív dolgok, sok dologban egyet értünk, azonos véleményen vagyunk, sok a közös pont, de vannak számomra lényegesnek tartott kérdések amiben nem egyezünk. Elég tapasztalatlan vagyok még ezen a téren, ez az első ilyen komolyabb kapcsolatom, nem tudom hogy kéne mennie a dolgoknak, mi a "normális", mennyire fér bele hogy vannak negatív érzéseim, gondolataim, sokszor vagyok feszült, kétségbeesett. A költözés önmagában is új nekem, hiszen eddig a családommal éltem egész életemben, ez most hatalmas változás, lehet hogy ez is közrejátszik abban hogy nehéznek érzem az egészet és nem vagyok annyira boldog mint amit elképzeltem hogy leszek.
Ezek rossz jelek vagy csak arról van szó hogy össze kell csiszolódnunk, meg kell szoknunk az új helyzetet? Tanácstalan vagyok mert nem szeretnék egy alapvetően rossz irányba tartó kapcsolatba benne ragadni, de elhamarkodott lépéseket se akarok hozni és túl hamar megfutamodni a nehézségek elől.
27/N
válasza:
válasza: válasza: válasza:Ha 27 éves korodig anyuval-apuval éltél, akkor valószínűleg elég rutintalan vagy, ezt vedd figyelembe minden képen.
Egyébként meg meg kell beszélni a problémákat és kész: Te ezt nem így képzeled, mást szeretnél és kész, aztán köttök egy kompromisszumot ...
válasza:Nagy igazság, hogy lakva ismerszik meg az ember.
Ha már a férfi
( és most elnézést kérek a férfiaktól, de zömében rájuk vonatkozik a megállapítás, mert ők a dominánsak)
Nyeregben érzi magát, akkor jobban elereszti magát. Addig, míg csak udvarolt, általában a jó oldalát mutatja. Hü lye lenne, ha nem ezt tenné. Ha nyeregben érzi magát, előjönnek a valódi énjei. Ha ezek nem elviselhetőek számodra, akkor az intő jel, hogy nem biztos, hogy szabad folytatni. Sok olyan van azonban, amit ezidáig nem ismertél, de kis kompromisszumokkal elviselhető, vagy akár azonosulni is lehet vele. Vannak olyan rossz jelek, azonban semmi szín alatt nem elfogadhatóak, és azonnal lépni kell. Ilyen a trágárság, a durvaság, az erőszak, és minden a számodra és a jövendő családod számára elfogadhatatlan dolgok. Azt sosem várd, hogy majd megváltozik, vagy majd a gyerek megváltoztatja.
Te fogsz megváltozni: Ha késő, tűrni fogsz, és a családod is. Egy pokol lehet az életed, amiből sok százezer nő képtelen szabadulni. Mindenkinek jó lecke lenne legalább egy fél, egy év együttlakás, mielőtt összekötik az életüket. A hirtelen felindulásból elkövetett házasság a lehető leg rosszabb megoldás. A szerelem elmúlik, és helyébe lép egy más érzés, a szeretet. ez tartja össze a családot. Ha ez nem alakul ki, régen rossz. Azok a kételyek, amiket leírtál általánosak, mert nem írtál példát. Így magadra vagy utalva, neked kell megítélned, hogy ezek számodra elfogadhatóak, vagy sem. A megítélés szempontjából a saját érdekedben légy kegyetlen. Ne hagyd, hogy a szerelem elvakítson. Mondja ezt egy olyan, aki beleesett ebbe a hibába, de időben tudott lépni.
válasza:Köszönöm a válaszokat, sokat segítettetek! Írt itt valaki megjátszott kapcsolatról, de nálunk ez nem volt így sosem. Nem éltünk együtt de nem azért mert nem akartunk, egyéb körülmények miatt, de sosem mutattunk egymásnak fals képet magunkról, csak arról van szó hogy nem töltöttünk együtt annyi időt mint most és nem kerültek felszínre dolgok. Növeli az is a feszkót hogy nem egy kész lakásba költöztünk, hanem egy félkész házba, amit azóta is újítunk fel, építgetünk, alakítunk és az anyagi tartalékaink kezdenek kifogyni. Rengeteg a teendő, nincs lazítás hónapok óta és bizony ha nem mennek a dolgok úgy ahogy kéne akkor idegesek vagyunk és gyakran sajnos egymáson vezetjük le.
Persze erőszakról szó sincs, a másik "én" alatt azt értettem hogy van a páromnak egy hisztis, nyavajgós, zsörtölődős, sértődős, sokszor kioktató oldala amivel eddig nem szembesültem és nehezen tudom kezelni. Nyilván nekem is vannak rossz tulajdonságaim amivel neki kell megbirkózni. Egyelőre nem akarok drasztikus lépéseket tenni, adok még időt a dolognak és próbálok megtenni mindent hogy működjenek a dolgok. Egy biztos, a rózsaszín szemellenző már lehullott és a valóság kicsit más mint amit az ember fiatal korában megálmodik. De azt gondolom hozzátartozik az élethez a küzdelem és a nehézségek, csak arra akarok tudatosan odafigyelni hogy a mérleg nyelve a pozitív irányba húzzon el, mert ha tartósan a negatív érzelmek vannak túlsúlyban akkor az biztos hogy nem jó. Akárhogy is van, ha summa summarum már nem fogom magamat jól érezni a kapcsolatban, nem leszek boldog és nem is találok módot ennek megváltoztatására akkor lépni fogok.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!