Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, hogy végre békén hagyjon / felfogja, hogy köztünk sosem lesz több soha már? (bővebben. )
Expárommal 4 hónapja mentünk szét - én szakítottam vele - azóta nekem volt már új kapcsolatom - most van a második - neki (sajnos) egy se.
Ez a 4 hónap nem telt el úgy, hogy ne zaklatott volna pár hetente azzal, hogy ő mennyire szeret engem, vissza szeretne szerezni. Legalábbis eleinte még csak ennyi volt. Majd kezdett egyre durvább lenni: hajnalban hívogatott bájcsevegni, hugának iwiw-jén - lehet, hogy msn-én is - írogatott, üzeneteket írogál állandóan, legutóbb már ott tartottunk - két napja -, hogy érzelmileg próbált zsarolni - kitalálta, hogy ő most öngyilkos lesz, mert nélkülem ő képtelen élni - én meg most már kezdek az egész miatt idegileg kikészülni, ezt a párom is érzékeli rajtam, és ha nem sikerül expáromat időben leállítanom, akkor ebből pedig jó pár pofon lesz.
Help pls. Mit tegyek?
Már elküldtem a francba, lehordtam, ágybéli teljesítményét is (!!) fikáztam, mit lehetne most komolyan tenni?? Félek, hogy az alkoholizmusa miatt kezd teljesen bekattanni, és féltem a barátaim és családom testi és lelki épségét is lassan.
hé... az első - ami az ex után volt közvetlenül - nem az én döntésem volt, hogy vége legyen :}
próbáltam már... akkor jött az, hogy a huga nevében kaptam üzeneteket... de szerencsére az már olyan szinten meg lett oldva, hogy felhívtam a figyelmét arra, hogy ideje lenne jelszót váltania :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!