Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Folytassam vele másodjára is?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Folytassam vele másodjára is?

Figyelt kérdés

Márciusban lett vége a kicsit több mint fél éves kapcsolatunknak a barátnőmmel, én nagyon szerettem és talán még mindig szeretem őt. Ő szakított velem, mert sokat veszekedtünk, (Ő ezt az indokot mondta akkor) de igazság szerint nem sokat, és ha előfordult akkor én mindig próbáltam lehető legudvariasabban megbeszélni vele.

A lényeg hogy nyár végén egy házibuliban voltunk, beszélgettünk teljesen átlagos témákról, kicsit később a buliba összefutottunk és láttam rajta hogy sír, kérdezem hogy mi a baj, erre hogy hiányzik és hogy sajnálja a szakítást. Mást nem mondott, hirtelen átölelt és elment.

A buli után sokat dumáltunk "fészbukon" és kiderült amit a buli már sejtettem, hogy újra akarja kezdeni.

Én nagyon elleneztem eleinte, de nem tudom miért belementem hogy próbéljuk meg.

egész jól ment mostanáig, iszonyatosan féltékeny bármit csinálok, ráadásul nem is hisz nekem sok mindenben.

És nem tudom mit csináljak legkönnyebb az lenne most hogy otthagynám, de szeretem, és elvileg ő is engem, de miért ilyen amikor mindenben azon vagyok hogy jól működjön a kapcsolat.

Én 19 F.

Ő 17.



2012. okt. 16. 23:48
 1/2 anonim ***** válasza:
Szia! Sajnálom hogy ezt kell írjam, de kevesen vannak akik ebben a korban érettek egy komoly kapcsolatra! Ha nem megy, nem kell erőltetni, engedd el! Szerezzetek tapasztalatokat másokkal, ha a vonzalom nem múlik el, az is megeshet hogy évek múlva, már érettebben újra egymásra találtok és jobb lesz a kapcsolat. Te is érzed, hogy ezt kellene tenned, hiszen meg is fogalmaztad! Légy erős! Mondd el neki őszintén, miért akarsz vele szakítani! Fontos, hogy tudja, miben hibázott és miben kellene változnia. Ha nem magyarázod meg, megsérted az önérzetét és már soha nem fog megbízni benned! Minden jót nektek!
2012. okt. 17. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

Igen, igazad van. sokat gondolkodtam az éjjel.

Csak tudod neki nem lehetne elmagyarázni, vagyis ellehetne csak nem fogná fel, vagy csupán nem érdekelné megsértődne úgy ahogy van. Mert azt hiszi hogy én nem akarok vele újra lenni, de én nagyon is szeretnék csak, csak nem hiszi nekem. Pedig nekem kéne bizalmatlannak lennem vele azok után hogy szakított velem...

2012. okt. 17. 17:12

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!