Tényleg annyira lehetetlen hogy valaki az első szerelmével élje le az életét?

nem lehetetlen, de ritka mint a fehér holló :)

örülj neki, hogy megtaláltad a másik feled az életben sokunknak ez nem is sikerül...

tanulj amíg lehet járj ki minden iskolát és utána kezdj(etek) el dolgozni és költözzetek össze

az anyóssal sajnos nem sok mindent lehet kezdeni, de előbb utóbb hozzá kell szoknia a helyzethez elvégre a "kisfia" is felnő egyszer

5 év a mai viszonyokhoz képest szerintem nagyon szép eredmény. Pusztán már ezzel megcáfoltad azt, hogy "úgy sem tart sokáig" :). Ha ennyi idő után sem érzed, hogy ellaposodott volna a dolog, és tényleg nem érdekel más - és ugye a párod is így gondolja -, akkor semmi gond. Ez rajtatok áll, nem pedig kívülálló emberek gondolatain, berögződésein. Nincs kőbe vésve, hogy az első szerelem meddig kell, hogy tartson, illetve, hogy hányadik szerelmével marad együtt az ember. Ez csakis a két féltől (tőletek) függ.

"Mit csináljunk, hogy kicsit megbarátkozannak a helyzettel, hogy mi egy pár vagyunk és végre leszáljanak rólunk? :("

Szeressétek egymást, és kész. "A kutya ugat, a karaván halad."

Hülye anyósok ennyire nem tudnak mit kezdeni magukkal?! Nemhogy örülnének, hogy normális lányt talált a fiacskájuk.

Szeressétek egymást, más véleményére meg ne adjatok. =)

Nem, nem lehetetlen, de a neheze ezután jön majd. Meggyőződésem, hogy az első kapcsolatok azért nem szoktak működni (ha nem számoljuk a "nem éltem ki magam" típusú vágyódást), mert az ott elkövetett hibákból leszűrt tanulságot mindenki a következő kapcsolatában kamatoztatja, azaz, ha egy nagyon jó kapcsolatod rámegy egy addig helyesnek vélt viselkedésre, azt a következőben már szem előtt tartod majd.

Azért érdekes ez, mert 20 évesen még olyan nagy pofonokat és változásokat még nem hozott elétek az élet, amelytől a kapcsolatotoknak és nektek meg kell változnotok. Egy kapcsolatnak ezek a próbái, mert egy párkapcsolat nem attól erős, mert minden tökéletes benne, hanem, mert a problémák sem tudják szétválasztani a párt. EZEK a problémák még tuti, nem jöttek el, 20 évesen, öt év után minden rózsaszín tud lenni. A kérdés az, hogy amikor ezek a problémák eljönnek, lesz e annyira fontos mindkettőtöknek a másik, hogy ezt megoldjátok. Majd ott ismeritek meg egymást valójában (mert most még felszínesen ismeritek csak egymást és magatokat is).

Mondok egy gyakori példát, amit az elmúlt két évben SOKSZOR láttam: adott egy hosszú, több éves kapcsolat, gimiben kezdődik, egyetemen folytatódik. Minden tökéletes, az összeköltözés is boldogan zajlik, azt hiszik a felek, hogy mivel az életük minden pontján közösen mennek keresztül, ez így is marad. De aztán jön a diploma, az álláskeresés, márpedig EZ az igazi változás. Itt esik le az ember seggéről a tojáshéj, egyszersmind rá is ébred, hogy húszas évei közepét tapossa, egyetlen partnerrel élt idáig. Lassan harminc éves és életében először döntéseket kell hoznia EGYEDÜL. Ez az időszak súlyos hibákkal és hirtelen felindulásból elkövetett döntésekkel van tele, kapásból fel tudnék sorolni vagy 3-4 párt, aki itt bukott el - ha nem is mind első kapcsolatból!

Ilyenkor előfordulhat, hogy a váltás az egyik félnek nehezen megy, pl tökéletesen csinálta az egyetemet, majd 24 évesen diplomásként jön rá, hogy tulajdonképpen a munkaerőpiacon halálra van ítélve (mert pl bölcsész), hogy az egyetem elvesztegetett energia és évek voltak. Nem egyszerű látni, hogy emberek, akik mondjuk 5-10 évvel azelőtt senkik voltak, jobban haladnak az életükkel. Sok ember ilyenkor elveszíti önmagát, amit a partner nem tud feldolgozni, csalódik a másik félben és rámegy a kapcsolat.

Azt se felejtsd el, hogy tizenévesen még teljesen egyformák vagytok, mindenki suliba jár, utána haza, hétvégén bulizni. Van jó fej meg s*ggfej ember, van aki így, van aki úgy néz ki, de nagy különbségek nincsenek. A húszas évek végére ezek a különbségek elkezdenek szembeötlővé válni, az életutak távolodnak, előfordulhat, hogy egyikőtöknek sokkal jobban bejön az élet, mint a másiknak. Egyik oldalon áll egy sikeres ember, aki boldog, elhivatott és eredményt eredményre halmoz, a másik oldalon pedig egy megkeseredett, önbizalomhiányos, kényszerpályán tötyörgő szerencsétlen. A sikeres félnek az esetek többségében ilyenkor kolonccá tud válni a párja, mert nem élheti meg sikereit vidáman, mivel mindig ott egy ember, akinek ez még nagyobb rúgás. Ilyenkor könnyen előkerül egy hasonlóan elhivatott és sikeres partnerjelölt, aki egy világot nyit meg a partner előtt, a sikertelen ember meg hirtelen ott marad facéran.

Klasszikus buktató még az is ebben az időszakban, hogy egyszer valamilyen ok miatt, bár komoly válság nem áll be a kapcsolatban, mégis megkopnak az érzelmek. Nagyon sok nő ilyenkor nyitottabbá válik a világra érzelmileg, és a keletkezett űr hirtelen beszippant új ingereket. Ilyenkor szoktak a nők új, mindent elsöprő szerelembe esni egy új férfi irányába, viszont egy folyamatos biztonságérzetet nyújtó kapcsolatban nem tanulják meg, mennyire hamis ez az érzés; hogyan is tanulnák, hiszen nem éreztek ilyet még soha. A lányregényekből azt tanulták, hogy a szívükre kell hallgatniuk, és az egész dolgot egy égi jelként fogják fel. A pasi semmivel sem tapasztaltabb, nem tudja kezelni a helyzetet, csalódik, kifordul önmagából, ezáltal az ellenkezőjét váltja ki a kívántnak: meggyőzi szeretett partnerét, ennek bizony tényleg vége van.

Ezek csak a saját életem (és részben a barátaim életének) tanulságai, abból is csak az elmúlt KETTŐ év történéseiből szemezgettem. A fenti példák egyike sem légből kapott, majdnem mind saját (is) keserű tapasztalatok megfejtése, a tanulság pedig az, hogy most úgy tűnik, ezt mind sikerült megoldanunk, de majd a jövő megmondja. A lényeg az, hogy öt év után nálunk is minden felhőtlen volt, esküvőt, családot álmodtunk, aztán egy pár hónap leforgása alatt ez mind majdnem a kukában landolt a fenti példákban taglalt dolgok miatt. Nemsokára kilenc éve leszünk együtt, szinte együtt nőttünk fel, voltunk élettársak, voltunk távkapcsolatban, leküzdöttem a szülei megvetését, megváltoztam érte, semmirekellő utcagyerekből diplomás programozó matematikus lettem, jól keresek. Legyőztem, amikor gimis álmaim nője egy szál bugyiban kínálta magát nekem, ő kiböjtölte mellettem a legnagyobb lelki válságaimat, türelmesen kezelte minden idióta húzásomat, mert tudta, hogy helyrehozom. Sokat próbált kapcsolat a miénk, majd amikor már majdnem nyolc éve voltunk együtt, felnőttünk, meg akartam kérni a kezét kis híján minden romba dőlt 2 hónap alatt. Működhet hát a dolog, de még sehol sem vagytok, de gyanítom, hogy még mi sem!

Bocs, hogy ilyen k*rva hosszú lett, de jól esett leírni...

27F

"Egy külső szemlélő mindig jobban lát, mint aki a kapcsolatban benne van."

Ez hatalmas baromság, már bocs! Ez csak az elvakult gyerekszerelemnél igaz, komoly, mély kapcsolatokba nem lát bele senki sem, csak aki benne él, ezt a saját példámból tudom!