Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szex vagy kapcsolat?
Egy évek óta nem látott ismerősömmel hozott össze a sors nem rég. Évekkel ez előtt a kettőnk kapcsolata a szexről szólt, ami nem tartott sokáig, az én kapcsolatba lépésem miatt maradt abba. Akkor fel sem merült bennem, de benne sem, hogy ebből mást is kihozhatnánk. Most mindketten úgy mentünk el a megbeszélt találkozóra, hogy tudtuk, mivel fog véget érni. Ennek a dolognak én megint úgy álltam neki, hogy a szexet részesítem előnyben, nem vártam többet. De fordult a kocka, észrevételeim szerint, de lehet tévedek (?!)Azért fordulok most hozzátok, Ti, mint külső szemlélők hogyan látjátok?
Pár hete kezdődött, de nem csak eltöltünk együtt pár mozgalmas órát, hanem közös programokat szervezünk és ezt pecsételi meg az esti szex. Igyekszünk minél többet találkozni, napi szinten tartjuk a kapcsolatot. Én az a fajta nő vagyok, aki nem beszél az érzéseiről inkább tettekben nyilvánítom ki. Minap sor került egy ilyen beszélgetésre kettőnk között. Én azt kapom, amit vártam is ettől a dologtól, de különösebb érzelmi kötelék nem fűz hozzád- hangzott a mondat a számból. Mire ő visszakérdezett, hogy semmilyen érzelmem nincs iránta? Le tablóztam, ki adni sem akartam magamból, mert nyilván némi van, de pofára esni sem szeretnék. Már próbáltunk hosszabb programokat szervezni egy-két nap pihenés itt-ott ami végül sosem valósult meg, az elfoglaltságunk miatt, de egyikünk sem lett volna ellenére. Hallottam már tőle, azt is hogy hiányoztam neki, és hogy szeret velem lenni. Várhatok ettől többet a szexnél?
Lehet hülyeség amit írok,de a férfiak előbb szexelnek,csak aztán kezdenek szerelembe eseni.Tisztelet a kivételnek!Az én kapcsolataimban a férfiak mindig akkor voltak a legszerelmesebbek mikor sokat szexeltünk.Egyébként a szex jó,szerettek együtt lenni,akkor mi a kérdés?:)Persze,az benne van a pakliban,hogy "pofára esel",de kockázat nélkül nincs nyeremény...
22
Én külső szemlélőként úgy látom, hogy ő többet is el tudna képzelni.
24/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!