Miért kell elfogadni a párunkat teljes mértékben, egy párkapcsolatban, minden hibájával együtt?

Önmagadnak mondasz ellent most.

"Békés, konfliktuskerülő élet"

Te változtatni akarsz valakin, hogy ne legyenek később konfliktusok, ezért inkább konfrontálódsz...

"Háborúzni a békéért olyan mint dugni a szüzességért"

viselkedését nem tudod megváltoztatni, ilyennek nevelték, avagy ilyennek nevelte az élet az olyan marad. Pl ha a fa görbén nőtt akkor nem lehet kiegyenesíteni.

amúgy kell keresni egy olyat akiben nem találsz hibát, és a problémád meg is van oldva.

Hát tudod ezért nem kell valakivel 1 hét vagy pár nap alatt összeugrani úgy, hogy nem is ismered. Nem tudom mennyi idő alatt jössz össze valakivel, meg hogy kell-e számodra hozzá szerelem, de gondoltam ezt megemlítem.

Ha pedig ismersz valakit, akkor nagyjából tudod, hogy milyen hibákkal meg a tieiddel inkompatibilis tulajdonságokkal rendelkezik, és ha nem bírod, akkor nem kell összejönni vele. Szerintem szerelem/szeretet sem alakul ki, ha annyira bosszantóan különböző a másik.

Ez az elfogadás arról szól, hogy ha szeretsz valakit, akkor őt az olyan "hibáival" együtt szereted, ami valójában nem hiba, csak a tiédtől eltérő személyiségjegy. Azt kell elfogadni, hogy senki sem lehet pontosan ugyanolyan, mint mi.

Nem kell teljes mértékben, ez csak egy birkásító szöveg, ennyi erővel azt is el kéne fogadnom, hogy többszörös nagymamagyilkos, vagy éppen totál nem is ő az, akit keresek, de hát elfogadom, hogy akár még csak nem is nőnek született, pedig én hetero vagyok. Rossz dolog a végletesítés.

Azt meg jól mondta valaki, hogy különbséget kell tenni a valódi hiba (pl. nem mos fogat), és a relatív hiba (ízléskülönbség egészséges mértéken belül) közt. A valódi hibákon lehet (és kell) folyamatosan javítani, a relatív hibák meg az egyéni személyiségkoefficiensünk részei, olyat kell választani, akié passzolnak a mieinkhez.