Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ellaposodott a kapcsolat. Meglehet még menteni? Vagy vége?
Több mint 3 éve vagyunk együtt a párommal(ő 23 én 22 éves vagyok). Kb fél éve kezdett ellaposodni a kapcsolatunk amióta én is elkezdtem dolgozni (mindketten a vendéglátásban dolgozunk. Kevés időnk van egymásra, amikor pedig lenne egy kis időnk ő mindig "túl fáradt" mindenhez.
Nem járunk el sehova, alig vagyunk kettesben, a szexuális életünk is katasztrófa (nagyon ritkán van hozzá kedve, mert fáradt és semmi szenvedély nincs benne, mintha már csak kötelező lenne a havi 2-3 alkalom). Sőt már csókolózni sem nagyon szoktunk.
Ráadásul a szüleivel lakunk, akik csak még jobban megnehezítik a helyzetet, de a párom nem hajlandó elköltözni otthonról hiába is kérem.
Próbáltam vele már ezerszer beszélni az érzéseimről, meg arról, hogy én így nem vagyok boldog, de ő állítólag nem így látja a helyzetet. Neki jó így, de ígérgeti, hogy majd változtatunk a dolgokon, hogy jobb legyen. De semmi sem történik...:-(
Nem tudom mit tegyek. Boldogtalan vagyok így, de szakítani sem tudok vele, azt hiszem még mindig szeretem, meg mégis csak 3 éve együtt vagyunk...
Mit tegyek???
szerintem már tudod a választ!!
próbáltad nem is 1x....
Éppen elégszer megpróbáltad megbeszélni vele és vártad a változást, itt az ideje, hogy ultimátumot adj neki, hogy vagy változtattok, vagy költözöl.
Neked kell érezned, hogy így szeretnéd-e leélni az életedet, avagy adsz magadnak egy esélyt a boldogságra, elvégre még fiatal vagy, bőven találhatsz olyan embert, aki "megbecsül".
Szépen ültesd le és mondd el neki ismét az érzéseidet, illetve azt, hogyha továbbra sem változik semmi, akkor fájó szívvel ugyan, de te elhagyod, mert nem tudod így leélni mellette az életedet. Csináljatok közös programokat, főzzetek együtt, szakítsatok a másikra időt, ébresszétek fel egymásban a szexuális vágyat, stb. Ez még mind megoldható, ha MINDKETTEN akarjátok! Ha csak te, akkor nincs miről beszélni sajnos.
Ha nem változik semmi, akkor készítsd a bőröndjeidet.
Én a helyedben tovább lépnék... Megköszönném neki az együtt töltött időt és illedelmesen kilépnék az életéből ;)
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!