Aki úgy érzi, vonatkozik rá: hogy jött el életedben a párkapcsolati nyugodtság?

A sztorim röviden: barátnőmmel a tavalyi év elején jöttünk össze. Gyakorlatilag szinte minden tökéletesen passzolt köztünk. Viszont időről időre úgy éreztem, megköti a kezem (pedig egy párkapcsolathoz képest ezt egyáltalán nem tette durván, sőt én sem vele), kevesebb időm van a dolgaimra, a barátaimra, magamra, és hogy picit mintha gyengülnék is. Nyilván rajtam múlott ez nagy részben, mert az időmet sem osztottam be valami fényesen, a rószaszín ködben megfeledkeztem sok mindenről. Emellett bizonytalanság mutatkozott tanulmányi téren is. A lényeg azonban talán mégis az, hogy berezeltem attól, milyen jó együtt, és ezzel "vége" lehet az élet egy részének, a tapasztalatszerzésnek és hasonlóknak. Nem, nem érzem úgy, hogy szükségem lenne a velőt rázó kicsapongásra, de akkor is, bizonytalanok még az érzéseim. Szóval a nyugtalanságomról ő tudott, és amikor megérezte, természetesen nem örült, én sem annak, hogy ő nem, és végül szakításba forgott ez az egész a sokadik eset után. Sajnálom, mert a szerelem talán mindkét részről a mai napig tart, de ott és akkor én már majd' kidurrantam mindentől. Az első kapcsolatom volt ez, majd' egy évig tartott.

Aki a párkapcsolatában nyugodtnak és boldognak érzi magát, hány évesen jött el ez az életében? Milyen körülmények között? Mennyire érzed fontosnak a kialakult baráti kört, a nyugodt családi körülményeket? Irigylem azokat, akiknek megy ez, mint a karikacsapás...

23/F