Érezted már azt, hogy egy kapcsolatnak csak JELENLEG, bizonyos körülmények miatt van vége, de nem örökre?

Akár a saját hülyeségetekből, akár külső körülmények miatt lett vége, de benne van a levegőben, hogy annyira erős a szeretet/szerelem, ragaszkodás, és minden érzelem, ami köztetek van, hogy nem lehet, hogy ne legyen folytatása? Sokszor olvasom a véleményeket, hogy aki elmegy, az nem szeretett soha. Szerintem viszont ez a hatalmas, erős érzés is rengeteg okból bizonytalanná válhat. Mindenki követhet el hülyeséget meggondolatlanságból/ hirtelen felindulásból, (nem a megcsalásra gondolok, bár bizonyos körülmények között ez is bocsánatos bűn) vagy akár csak dacból, büszkeségből, de ez nem azt jelenti, hogy nem szereti a másikat, sziplán csak azt, hogy ember, esendő, és -mint mindenki- követhet el olyan hibákat, amikért egész életében átkozni fogja magát. Persze ezzel nem arra célzok, hogy minden megbocsátható, mert ez közel sincs így.

De sokszor körülmények, vagy nevezzük akárminek.. kettévágják két ember- egyébként közös- sorsát. Persze van, aki önmaga áltatására szánja az ehhez hasonló szöveget, de sok esetben ez nem így van. Történt már veletek ilyen? Hogy különváltatok , de éreztétek, hogy ez akkora szerelem, hogy nem lehet így és itt véglegesen vége?