Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi játszódik le benned amikor ezt teszed?
Kezdjük ott, hogy ha utólag jössz rá erre:
"KOnkrét példaként mondjuk (mondvacsinált) indokkal szakítottál azzal, akit szeretsz, és ahogy telt az idő, szembesültél a nagymértékű hiányérzettel,és rájöttél, milyen üres nélküle az életed"
====>AKKOR az sosem volt szerelem,és később sem az,csupán önbecsapás.
Mintha csak én írtam volna...
Lassan már egy éve szakítottam az exemmel, teljesen mást mondtam neki, mint amiért valójában szakítottam vele. Volt közbe másik barátnőm is, de vele hamar szét mentünk, az a kapcsolat eleve halva született. Igazából csak tavaly nyár végén merült fel bennem a kérdés, hogy biztosan jó ötlet volt vele szakítani? Most itt ülök, írom eme sorokat és csak arra várok, hogy visszaírjon msn-en. Mindennap beszélünk, ha élőben nem is de telefonon biztosan, lassan 1 év eltelt már, de még mindig szeretem, és ő is engem, érzem... De mégsem merem kimondani, félek odaállni elé és megmondani neki, hogy szeretem, hogy miért? Nem tudom, talán félek, hogy lenézne ez miatt, pedig tudom, hogy nem. Talán félek a társadalom megítélésétől, hogy vetettem ennek véget és most mégis újra szeretném, de az sem, mert mindenki biztat és mondja, hogy próbáljam meg, mert már rossz engem nézni. Ám valami mégis visszatartat, valami legbelül és félek, nagyon félek.
Köszönöm, hogy válaszoltatok! UTolsó: Te voltál a szakító fél? Ez nem derült ki egyértelműen az írásodból.
84%-os válaszolónak: Igazából én a másik oldalon vagyok..Tudom, félreérthetően írtam, és gondolom az jön le elsőre, hogy én csinálom ezt..de igazából a volt barátomban kavaroghatnak hasonló gondolatok, megérzésem szerint.
Gondolom a visszautasítástól félsz, mert azzal, hogy ráveszed magad a kezdeményezésre, egyúttal szívedet-lelkedet beleadod, és akaratodon kívül is reménykedsz abban, hogy minden a lehető legjobban alakul..és egy ilyen helyzet után elég fájdalmas koppanni. Pluszban tényleg kellemetlen érzés odaállni a másik elé, és teljes mértékben kiszolgáltatni magad az érzéseid feltárásával és a tévedésed beismerésével. Én is minden nap arra várok, hogy lépjen, de ugyanakkor..elgondolkodtam azon, hogy hogyan is viselkednék, ha ez ténylegesen megtörténne..Lehet, hogy tudatosan elutasító lennék vele, és azt akarnám, hogy fájjon neki, hogy bizonytalan legyen, hogy egy kicsit átérezze azt, amit én elszenvedtem..Ez is felmerült bennem, de amennyire szeretem, nem hiszem, hogy képes lennék erre. Szóval ilyen reakciókra lehet számítani, mert legtöbbször van egyfajta sértettség a félben, akivel szakítottak.( még ha teljes békében történt is az elválás, ahogy nálunk)
Én a helyedben mérlegelném, hogy mennyire fontos nekem, és ha arra jutnék, hogy ezen nem segít az idő, hogy nem egy könnyen múló érzés, akkor meglépném. Vállalnám a felelősséget a régebbi tetteimért, a fájdalomért, amit okoztam, és felkészülnék arra is, hogy ugyan elutasíthatnak, de..hogy élném tovább az életem, ha folyamatosan azon kellene kattognom, hogy „mi lett volna, ha..?” Persze ez nem azt jelenti, hogy teljesen ki kell tárulkoznod, és olyan dolgokat megtenned, ami számodra már kellemetlen, és mindenképp tiszteletben kell tartani a másik akaratát, és időt hagyni neki, ha arra van szükség. Könnyen beszélek, mert engem nem érint ez a helyzet, nem nekem kell meglépnem, mert nyilván nem fogok megalázkodni, hiszen ő mondta ki a végét. Tudom, nem kértél tanácsot, de annnyira átérzem ezt az egészet, én mindent megadnék azért, hogy visszajöjjön…És ha a te exed is így van ezzel, talán egy lépéssel közelebb kerülhetsz hozzá, ha elgondolkodsz ilyen dolgokon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!