Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Felháborodtatok volna ezen?

Figyelt kérdés

Párommal 1 éve vagyunk együtt, ő 26 én 22 vagyok. Már beszéltünk összeköltözésről, de meg akarom várni míg lesz rendes állásom, így még a szülőknél lakunk.

A sztori annyi volt, hogy sokat alszunk náluk, engem meg anyukám úgy nevelt, hogy pakoljak el magam után, ha "vendégségben" vagyok akkor meg pláne. Párocskám mindig reggel megy dolgozni, engem félútig elvisz haza, utána buszozok. Hajnalban kelünk, vagyis kelek vele, hogy ne kelljen külön távolsági buszjegyet vennünk. Ő 5:50-kor majdnem szó szerint kirúgdal az ágyból, elmegyek fogmosi, mosdás, hajamat összekötöm, visszaosonok a szobába (ez max 10 perc) ekkor ő még mindig "kómázik". Tehát ő 6kor méltóztatik kikelni az ágyból, öltözik, mosdik, fogat mos, és már áll is ki a kocsival a garázsból. Míg én beágyazok (hogy ne anyukája ágyazza már be azt az ágyat ahol mi hemperegtünk előző éjjel) kiviszem a mosatlant (el is mosom, ha már anyós fent van), kiviszem a szemetet, szóval rendet rakok. Ez mindig így ment. Aztán előző héten párom bekiabál az ablakon, hogy "Na mi a f@sz van?!?"...miközben én utána (is) pakolok! Nekem se esik ínyemre 15-20 perccel korábban kelni, hogy elpakoljak. Mert ő nem fog ám meg semmit. És akkor ilyen hangnemben bekiabál...most csak nekem esik ez szarul? Nem csak magam után pakolok, hanem őutána is, és még csak meg sem köszöni ám. Szívem szerint otthagynám az egészet, hogy pakoljon maga után, de én azt nem bírnám elviselni, hogy a használt zsepiket és szétdúrt ágyneműt az anyja tegye el...Ez a minimum, ha már annyit ott vagyok.

Szerintetek?


2009. jún. 1. 19:13
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem mondd el neki őszintén, és beszéljétek meg a dolgot. Neked van igazad ebben. Kérd meg, hogy segítsen elpakolni és akkor mindketten egyszerre, korábban végeztek.
2009. jún. 1. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

6 órakor ezt ordította be az ablakon? :DDD

Csúcs lehet a csávó :D

2009. jún. 1. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

Na jó nem ordította, de hallottam kb. 5-6 méter távolságról elég tisztán. (még jó, hogy anyósék ablaka nem arra néz...:S)

Nincs gondom a pakolással, mert szívesen elpakolok utána, de basszus ez a hangnem azért bemart kissé...amúgy köszi aki ír vmi hasznosat! :D

2009. jún. 1. 19:23
 4/14 anonim ***** válasza:
100%

6kor még alszik... :D:D

szerintem is beszéld meg vele,mert bizony neked van igazad. mondjuk ő biztos úgy szokta meg ezek szerint, hogy nem kell elpakolnia maga után,mert majd az anyukája megcsinálja:/

2009. jún. 1. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%
Én megmutatnám neki h milyen amikor semmit nem csinálsz ! Persze megkérném az anyósát is h ne csinálja meg !
2009. jún. 1. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%
Hát 26 évesen ne anyuka ágyazzon már be ha lehet... Szerintem "kicsit" el volt kényeztetve. Ne pakolj össze, majd megtanulja milyen az!!!
2009. jún. 1. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Erre készülök én is, hogy szólok anyukájának, hogy ne menjen be a fia szobájába, ne nyúljon semmihez ott, de úgysem bírná ki...tudom milyen.:)
2009. jún. 1. 19:29
 8/14 anonim ***** válasza:
100%
Én biztosan kiakadtam volna ezen. Szerintem ne számíts sok jóra, ha összeköltöztök...
2009. jún. 1. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

en legkozelebb otthagytam volna a cuccot legalabb 1-2 napig hatha eszreveszi magat...

VAGY

megmondanam a paromnak amit most ide leirtal. Oszinten en nem tartom elfogadhatonak a parod viselkedeset,nem a szolgaja vagy, hanem a baratnoje. viselkedjen ugy. ellenkezo esetben mehetne tolem amerre jol esik. aztan h mi a f@sz van:D hat koszonom...megmondanam semmi f@sz nincs illetve egy nagy F@sz aki te vagy jelen esetben...aztan hatha leesne neki

szerintem ezt meg kell beszelni kulonben eskuvo utan sem varhatsz el tobbet...

UDv

2009. jún. 1. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:

Egyet értek előttem szólókkal

de a másik meg, hogy az is elég durva, hogy anyukája csak úgy bemászkál a szobájába. Minek bemenni kíváncsiskodni? akkor ne csodálkozzon, ha zsepiket és széttúrt ágyat talál.

2009. jún. 1. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!