Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit akarhat, vagy miért csinálja ezt?

Figyelt kérdés
Van egy srác, 2008. december 27.-e óta ismerem, és 2009. január 10.-től jártunk 2009. május 16.-ig. Ő szakított velem, hiszen általában veszekedtünk kis dolgokon is, és igazából én úgy ismertem meg hogy hűséges, odaadó, nagyon tud szeretni és tiszteli a nőket. Utolsó veszekedésünk 05.16.-án azért volt, mert egy nagyon fontos családi esemény vacsoráján leves után felállt és elment egy haverjához mert annak elromlott a gépe és meg kellett javitani nagyon gyorsan, én meg közöltem vele hogy szerintem ez nem volt szép, és még neki állt feljebb. Ezért közölte velem hogy már nem annyira szeret mint a legelején. Vártunk több mint 1 hetet, amikor arra sétáltam az egyik bnőmmel és megkértük hogy vegyen nekünk cigit mert ugye nekünk még nem adják ki. Persze csak haverok voltunk már, de amikor az én bnőm elment én ott maradtam vele. Kutyát sétáltattunk, sokkal jobban elvoltunk mint amikor jártunk, most csipkelődtünk, hülyültünk és ölelgettük egymást. Aztán kikisért a vonathoz és puszilgatni kezdett. Aztán a számra, amikor én elhuztam a fejem, hiszen én szeretem de nem akarom hogy csak játék legyek. Kérdeztem tőle hogy miért jó ez, erre nem válaszolt semmit, lekapott én meg mivel szeretem viszonoztam is. Másnap lejött hozzám, de elkapott a hév minket és lefeküdtem a legjobb barátommal!!!!!! Csókolgatott, úgy csinált mintha járnánk!!! De közben azt mondta hogy nem szeret, csak "kicsit szerelemből" és megpróbál úgy szeretni mint régen. De akkor miért fekszik le velem, vagyis mért csókolgat meg minden???? Én ezt nem értem, amikor megbeszéltük hogy barátok vagyunk ő megszegi! Pedig ő hagyott el engem!!!! Miért teszi ezt velem? Szenvedek de ezt neki nem mutatom, van nála esélyem vagy mit kéne tennem?
2009. máj. 25. 17:05
 1/7 anonim ***** válasza:
nézd, nagyon nagyon friss még ez az egész, nemrég szakítottatok, valószínű még neki sem sikerült az egészet letisztázni magában és neked sem. Kettőtökön áll, hogy mi legyen a folytatás, beszéljétek meg, ez lenne a legcélravezetőbb.
2009. máj. 25. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim válasza:
Hagyd a fenébe ezt a srácot. Szemmel láthatóan kihasznál. Addig vagy neki érdekes, mig nem lehetsz az övé. Futni fog utánnad, ha nem figyelsz rá.
2009. máj. 25. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
77%
Még nagyon fiatal vagy, és rá fogsz jönni, hogy kár ilyen lúzereken törni az agyad. Ennek a kapcsolatnak nincs jövője, és ne is próbáld megérteni, mert férfi, és valószínűleg nem igényli a kötöttségeket, ami egy tartós kapcsolattal jár. Majd jön másik, és akkor is úgy fogod érezni, hogy szerelmes vagy. De majd rájössz, hogy az idő mindent begyógyít
2009. máj. 25. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
szerintem egy komolyabb beszélgetést azért még talán megérne.
2009. máj. 25. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Igazából, amit tesz veled, azt azért teszi meg, mert te engeded neki. (Tehát, te is megszegted a barátságot...) Próbáld meg azt, hogy a közelébe se menj, hiszen a barátság egyértelműen nem működik köztetek. Vagy tisztázd vele, hogy miért nem jártok... Mert a barátok nem csókolják meg egymást...


off: A 17:22-es válaszolónak: én 19/F vagyok, és csakis a hosszú kapcsolatokat keresem, de a nőknek nem kell ilyen, úgyhogy nem is tudom, hogy ki viselkedik érthetetlenül...

2009. máj. 25. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
off: 18:10es 19/F-nak , hidd el van olyan nő akinek komoly kapcsolat kell, 20éves vagyok, 4éve van barátom, nem kell általánosítani ugyanúgy annak a hozzászóloknak sem akinek te írtál :)
2009. máj. 25. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Akkor egy időre tűnjek el a szeme elől vagy beszéljek vele??? nem tudom eldönteni, ti mit csinálnátok? Olyan rosszul érzem magam miatta, mert én tiszta szívemből szeretem.
2009. máj. 25. 18:58

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!