Ki hogy éli meg azt hogy nem élheti meg az általa hívott nagy szerelmet?

Érdekes kérdés.

Velem olyan fordult elő, hogy vonzalom volt,

szinte "beleszerettem" a nőbe, de ha valami

miatt ez nem jött össze, akkor ez az érzés

idővel elhalt. Ezt értem akkor, amikor kide-

rült, hogy a nő részéről se lenne akadály...

(de aztán mégis lett).

Tudom magamról, hogy ezt az egyoldalú meg-

kedvelem érzést nem engedhetem meg magamnak,

mert akkor egy "illúziót" húzok magam köré,

persze addig lehetek boldog, de ha elmúlik

a hatás, akkor viszont jön a mélypont.

Jópár éve szerelmes voltam egy lányba, akinek a barátnője az egyik haverom húga és alkalmunk nyílt ugyanabban a házban aludni. Erről a helyzetról szól a versem:

Reggeli csend

Reggel kicsikét néztem,

ahogy alszol csendesen,

Hangtalanul.

Léptem csendes volt.

Az ajtó halkan nyílt,

Én belestem lassan,

nehogy zavarjak.

Nekem háttal feküdtél,

sötét hajad eltakart,

szívem halkan hadart.

Pihe takaró fedett,

óra zakatolt fejed felett.

Puha szőnyegen léphettem volna,

bátorságom akkor szállt tova.

Tudtam, hogy Te vagy az,

mégsem mentem oda,

nem mertem, vajon

egyszer megteszem,

vagy tán soha?

21F