Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hol ismerkedhetnék összeszokot...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hol ismerkedhetnék összeszokott közösségekkel? (fórum, pl. )

Figyelt kérdés

Úgy érzem, hogy nincsenek barátaim, pedig nagyon nagy szükségem lenne rájuk mostanában. Még régebben megismerkedtem egy haveri körrel, de tőlük annyira elidegenedtem, (ők tőlem, én tőlük, vagy egy bizonyos barátosnőm miatt összegészében.) hogy már szinte nem is tartjuk a kapcsolatot. Sőt mi több, már az osztálytársaimmal sem vagyok annyira jóban, olyan okok miatt, mert nem tudok velük szinte semmiről sem beszélgetni. Amúgy mind-mind olyan emberek (voltak) akik elfogadtak olyannak, amilyen vagyok, (kissé ateista, hehe.) lélektársra találtam bennük, nem úgy, mint a mostani tinédzserek nagy részében.


Szóval ez most csak egy rizsa volt. A lényeg annyi, hogy egy olyan honlapot (fórumot, inkább.) keresek, ahol egy bizonyos közösség (15-25 éves, ~értelmes fiatalokból álló emberek.) összegyűltek, napi szinten tartják a kapcsolatot, (MSN/Skype közös beszélgetés, Facebook, valamit élő találkozás is.) és szívesen befogadnának új társakat is maguk mellé. Az (annyira) nem is olyan nagy baj, ha van annak a bizonyos helynek egy konkrét témája, (bár jobb lenne, ha nem lenne.) ugyanis az én régi baráti köröm fórumjának is volt, mégsem voltam olyan érdekelt benne, de nagyon jól el tudtunk beszélgetni.


Kérem, bárki tagja bármilyen ilyen helynek, jelezze, mert nagy szükségem lenne rá. =) A válaszokat előre is köszönöm! L/16


2012. jan. 4. 19:38
 1/2 kovpet ***** válasza:

Hobbid van?

Sportolsz?

Szerintem inkább erre keresgélj, de kifejezetten egy társaságot.

2012. jan. 4. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

[link]


nagyon jó közösség, sok barátság alakult ott (és szerelem :-) )

2012. jan. 5. 01:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!