Normális, hogy így érzek, vagy valami nincs teljesen rendben?

Életem első párkapcsolatát élem meg.:)

A fiú tetszett külsőre, és ahogy megismertem, egyre jobban felfigyeltem rá. Figyelmes volt velem, kedves, és minden, ami kell. Szó szerint szinte mindenben passzoltunk. Ha nem beszélt velem, szomorú voltam, egész nap Ő járt a fejemben, mindenki más megszűnt.

Hála Istennek szerencsém lett, és össze is jöttünk. Azon a napon nagyon boldog voltam, else tudtam volna mondani. Azután egyre rosszabbul éreztem magamat. Nem szerettem ha megcsókol, vagy bármi efféle dolgot, ugyanakkor Ő magát szerettem. Szerettem azt aki volt.

Egyszer majdnem szakítottunk, mert nem éreztem szerelmet, ugyanakkor neki ez rosszul esett. RAjtam múlott, hogy folytatjuk-e, avagy sem, de én nem bírtam elválni tőle, így azt mondtam folytassuk. Azokban a napokban ismét boldog voltam, utána megint olyan furcsa dolgot éreztem. Nem tudom megmagyarázni mi ez, de boldogtalan voltam(amúgy is tudni kell rólam, hogy kezdődő depresszióm van, vagdostam magamat, gondoltam az öngyilkosságra).

Mikor iskolában átölelt, mindig a öbbi fiúra figyeltem akik "tetszenek". Ha viszont iskolán kívül találkoztunk, el nem tudtam mondani mennyire boldog voltam, csak rá figyeltem vágytam a csókjára, arra, hogy megöleljen.

Most a téli szünetben ismét találkoztunk, és felejthetelen alkalom volt örcsben volt a gyomrom, csak rá figyeltem, nem bírtam enni sem, semmi ilyesmi....

És most, hogy megint itt lesz az iskola, megint érzem azt a bizonytalanságot, és hogy elfogunk távolodni, valami nem jó.

Én ne tudom mi bajom lehet, már rengeteget gondolkoztam rajta. Valyon belé vagyok szerelmes, vagy a szerelembe?

Vele, vagy nélküle? De hiszen nem tudok elszakadni tőle. Egyszerűen nem tudom, mi van velem. Érzett valaki így?