Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok erről? Én felrobbanok az idegtől!

Figyelt kérdés

Páromnak van egy nő barátja nagyon régóta jóba vannak, kénytelen voltam elfogadni hogy ő is olyan szinten van mint egy haver. Már amikor először bemutatott neki éreztem, hogy itt bajok lesznek. Már ugy nézett rám, hogy gyilkolt a szemeivel. Későbbi találkozásunkkor volt összetűzésünk, egész buli alatt engem kostolgatott majd elegem lett rákérdeztem, hogy ha valami baja van velem árulja már el ő azt mondta a szemembe: "Szimplán utállak nem tehetek róla, irritálsz úgy ahogy vagy!" Én lemerevedtem erre nem számítottam, soha nem találkoztam elötte ezzel a nővel, kedves voltam vele és barátkozó. Kértem páromat, hogy menjünk haza az egész bulimat elcseszte, egész haza uton sírtam, hogy hogy lehet ilyen szemét, nem vétettem ellene semmit, nem is ismer és én se őt.

Párom azt mondta ne foglalkozzak vele, ő imád és ez a lényeg. Később kiderült hogy azért utál, mert páromat egy barátnőjével akarta összehozni és állítólag már alakult a dolog, csakhogy jöttem én.

Szituáció a következő, a nő elutazik és szólt páromnak, hogy bucsu bulit tart, mindenképp menjek és hozzátette, hogy egyedül. Ezt párom elmondta nekem, mondta hogy elmegy nem lesz sokáig.

Csakhogy nagyon haragszom, nem azt várom el tőle hogy ne menjen el, hanem hogy álljon ki mellettem hogy én vagyok a párja és mi az már hogy közli a nő, hogy egyedül menjen? Párom pedig mivel nem akar konfliktust megy és engem itthon hagy?

Annyira mérges vagyok rá, egész héten alig voltunk együtt végre együtt lehetnénk ő pedig nélkülem fog szórakozni egy buliba ahol engem nem akarnak látni!

Nagyon rosszul érzem magam! Haragszom és csalódtam páromba!


2011. szept. 3. 18:09
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Jogosan haragszol. Úgy illene, hogy te legyél az első neki.
2011. szept. 3. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
igazad van jogosan haragszol
2011. szept. 3. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
77%
Beszéld meg vele...
2011. szept. 3. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Nem tudom megbeszélni vele, azt mondta nem akar veszekedni! Illetve, hogy akkor menjek én is vele! De így mégis hogy mennék?????

Most ez a nő arra játszik, hogy megfurja a kapcsolatunkat!? Nem hiszem el, nem is ismer! Annyira rossz!

2011. szept. 3. 18:18
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
abszolút igazad van...:/ remélem, nem lesz semmi a pároddal ott. drukkolok! arra a k*rvára meg ne figyelj, hát ki az?..
2011. szept. 3. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
De egy szemét az a csaj. Megértem, h idegesit, nyugi ha a pårod tényleg szeret akkor nincs mitõl tartanod. De ne ràgd egyedül otthon a kefét eregy el te is valahova a cimbikkel kikapcsolódni 1kicsit, bizti fölviditanak!
2011. szept. 3. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

Igazad van.

Kerdezz ra nyugodtan a parodnal, h mit szolna hozza, h te igy viselkednel vele.

2011. szept. 3. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
81%
jó bunkó az a csaj. hagyj a párodnak levegőt, semmiképp ne menj vele, de annyit mondhatsz, hogy gyanús neked az a csaj. aztán ne kérdezz rá, hogy mi volt, jó volt-e. legyél vele kedves, laza. még akkor is, ha ez nehéz.
2011. szept. 3. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!