Hogyan tudnám kiengesztelni a barátomat?

Szóval kezdjük ott, hogy csináltam egy kisebb hülyeséget (nem csaltam meg !!!!), és a barátom kiakadt. Mivel nem volt itthon, telefonon megbeszéltük a dolgot. Tegnap este már alig került szóba az ügy, csak mint régen beszélgettünk, nevetgéltünk stb.

Volt ezzel az incidessel kapcsolatban egy kérdése, amire nem akartam válaszolni, mert csak olaj lett volna a tűzre, amit mondtam volna, szóval abba maradtunk, hogy majd ma reggel, mikor felmegyek hozzá, megbeszéljük.

Szóba se került a dolog, már el is felejtettem, amikor rákérdezett. Nem akartam neki hazudni, szóval igazából igazat mondtam, de közben meg ferdítettem rajta egy nagyon kicsit. (utólag rájöttem, hogy jobb, hogy ezt tettem, mert már így is nagyon kiakadt)

Nagyon kiakadt. Az elején azt hittem, hogy ez is olyan lesz mint a többi veszekedésünk (nem volt sok), hogy 5 perc néma csend, aztán megadja magát, és hozzám bújik.

Na, nem ez történt. Nagyon kiakadt. Szó szerint remegett dühében. Azal szokta levezetni a feszültséget, hogy a falat, meg az ajtófélfát használja boxzsáknak. Nem előttem csinálta, mert kiment a szobából, de azért fülem nekem is van. Nem mertem megszólalni sem. Aztán kérdeztem, hogy elmenjek?, erre nem válaszolt. Meg akartam ölelni, de lerázta rólam a kezét. Aztán kiment megint a szobából fél percre, majd újra visszajött, és leült az ágy szélére. Simogattam a hátát (azt nagyon szereti) meg a karját. Végig ökölbe volt szorítva a keze, és nem nézett rám. De láttam, hogy ha a pillantásával el lehetne törni bármit, a hát már romokban heverne. Szóval sose láttam még ilyen dühösnek.

Megkérdeztem tőle megint, hogy elmenjek-e és azt mondta, hogy nemtudja. Vártam mége gy kicsit, felálltam magamhoz öleltem, amennyire csak tudtam, próbáltam kilazítani az ökölbe szorult kezét, de nem hagyta. Aztán azt mondta, hogy most gondolkodnia kell, majd holnap felhív. Én mondtam, hogy rendben, összeszedtem a cuccaimat és mentem, hogy kinyissa nekem az ajtót. Az ajtóban megöleltem, adtam neki puszit, a szájára is adtam puszit, aztán a szemébe néztem, és lehet, hogy csak képzelődtem, de alig 1 perc választhatta el a sírástól. Mondtam neki, hogy sajnálom, és még magamhoz szorítottam, de semmi reakció.

Aztán elindultam kifelé a kapuhoz, de furcsa mód jött velem (pedig az nincs kulcsrazárva, meg semmi) aztán kinyitottam, menni akartam, de még megöleltem, újra mondtam, hogy sajnálom, és hogy vigyázzon magára. Ő azt mondta, hogy én is vigyázzak magamra, majd elmentem.

Fél éve vagyunk együtt, én 15, ő 18 éves.

Mit csináljak? Ne zaklassam, majd hív ő ha akar? De mi van, ha nem hív holnap este 10-11-ig? (kb. ilyenkor szoktunk beszélni) hívjam én, vagy majd hív ő?

Szeretném, ha átgondolná a dolgot, ezért nem tervezem hívni. DE mégis mit csináljak? Aggódom érte. Ha ideges szokott hülyeségeket csinálni. Esetleg küldjek neki, egy sms-t, hogy sajnálom vagy ilyesmi, vagy azzal lehet mégjobban felhúznám??

Előre is köszönöm az értelmes válaszokat!