Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg nehezményezhető, hogy szakítottam? Kinek van igaza?
Próbálom röviden összeszedni a történetet...
Szóval volt egy fiú, akivel fél évig együtt voltunk távkapcsolatban, az elején nagyon szerettük egymást. A családom nem nézte jó szemmel, hogy vele vagyok (a barátaim sem, de próbáltak azért örülni nekünk), a bátyám azóta sem áll velem szóba. Ennek az az oka, hogy semmi jövőképe nem volt, még az érettségiig sem jutott el, és füvet is termesztett (ez engem nem zavart). A kapcsolat abból állt, hogy minden hétvégén leutaztam, és náluk voltunk. Ez már önmagában elég nagy áldozat volt tőlem, de mind1, nem ez a lényeg...
4. hónapja voltunk együtt, amikor kezdődtek a gondok... Igaz, amikor találkoztunk hétvégente, mindig rendben volt, de mivel távkapcsolat, ezért a beszélgetéseink 90%-a msn-en zajlott. Aztán elkezdett nekem csúnyákat írni msn-en, mert állítása szerint provokáltam őt politika témakörben (pedig csak nem egyezett a véleményem, és elmondtam). Aztán egyre többször jöttek az olyanok, hogy "f@zfej g*ci, büdös pesti k*rva, szánalmas ribanc, sötét f@sz, dögölj meg...stb". Engem ezek nagyon bántottak, meg is mondtam neki, ő meg azt mondta, hogy ezek nem komolyak, csak elborul az agya, és msn-en akkor ilyen idegbeteg. 2-3 hónapig tűrtem ezt, pedig egyre szaporodtak az ilyen esetek, végül elszakadt a cérna, és felhúztam a kesztyűt ilyenkor: én is visszaszóltam ilyeneket. Ekkor már haldoklott a kapcsolat, a veszekedéseink alatt a béka segge alá süllyedtünk, de kibékültünk még 1x-2x, és utaztam hozzá megint. Bennem már minden érzés halott volt, tehernek éreztem, hogy utazgatnom kell hozzá, semmi kedvem nem volt, csak nem akartam még otthagyni, mert nagyon rosszul állt a szénája alapból, nagyon kivolt lelkileg, valamint reménykedtem abban, hogy változnak a dolgok. Hát aztán megint sikerül összevesznünk, és akkor kidobtam, mert már megelégeltem. Megkönnyebbültem, nem bántam meg, azóta már egyáltalán nem szeretem, nem hiányzik. A kapcsolatot tartjuk, mert nem akartam teljesen magára hagyni, segíteni akartam még mindig rajta, de mindig csak abba fullad az egész, hogy összeveszünk a régi dolgokon. Már megmondta, hogy undorító vagyok, nem vagyok nő, igénytelen vagyok, szőrös (XD), nemi szervemre is tett megjegyzést, megfenyegetett, hogy feljön hozzám, és megfojtogat, meg azzal is h megpróbálja tönkretenni a karrierem, én meg elmondtam neki, hogy többször is színleltem az orgazmust, mert már annyira nem tudtam élvezni a szexet. Máskor meg felhív, és elsírja nekem minden bánatát, hogy úgy érzi nem szereti őt senki, meg hogy megöli magát. Én ilyenkor meghallgatom, és őszintén próbálok segíteni, de utána minden kezdődik elölről.
Na, az ő részéről máshogy néz ki a dolog. Ő azt mondta, hogy semmit nem jelent a csúnya beszéde, mert msn-en volt, és nagyon kivolt idegileg, valamint én is hisztis vagyok (talán ebben van némi igazság, de sosem voltam olyan hisztis, hogy ne lehessen elviselni, meg hogy jogában álljon olyanokat mondani), provokálom a tudtomon kívül (?:D). Mindig a sulival jött (vendéglátó-eladó szakmát csinált, azt hiszem kb 4 hónapos dolog volt), meg akkor volt az apukájának agyvérzése is, közben pénzügyileg nagyon rosszul álltak (állnak). Ezeket mind megértettem, mellette álltam, de mégis volt olyan, hogy akkor lettem lehordva, amikor próbáltam biztatni, hogy javulni fog az apukájának az állapota.
Állítása szerint ő beteg, impulzus-kontroll zavarban szenved, és kényszert érzett arra, h bántson (meg más dolgokra is), és ez őt kikészítette lelkileg, sokszor pánikrohamot is kapott. Nehezményezi, hogy szakítottam vele, mikor ő sosem akart bántani, ő csak beteg volt. Mellékes infó, hogy pszichológusnak készülök, és ő ezért azt várta tőlem, hogy meggyógyítsam. Szerintem egy kapcsolat nem erről szól, teljesen jogos, hogy nem bírtam tovább vele lenni, amikor így viselkedett velem, de ő erre azt mondja, hogy fogalmam sincs, hogy mi a szerelem, és megfutamodtam, mert ő csak beteg, nem rossz ember. Ez lehet, hogy így van, szeretnék is segíteni, csak egyszerűen egy kapcsolatba nem való ez.
Véleményem szerint én rengeteget tűrtem, én úgy érzem, hogy más lány már hamarabb szakított volna. Nagyon türelmes voltam, és még mindig az vagyok azért, amiért beszélek vele, meghallgatom.
Ezzel szemben szerinte én tönkretettem őt, amiért otthagytam, átvertem, mert nem gyógyítottam meg, nem fog bízni több nőben.
Szerintetek...?
Amúgy ő 21 éves, én meg 19, nemsokára 20.
Köszi, ha valaki elolvassa.
"Megkönnyebbültem, nem bántam meg, azóta már egyáltalán nem szeretem, nem hiányzik"
Erről van szó. Csak nem értem, hogy mit szerettél benne.
Hmmm... Az összes barátom ezt kérdezi...:)
Amúgy azt, hogy azt hittem, hogy ő normális, és, hogy ő az,a kit keresek. Mindig szerencsétlen voltam a fiúk terén, mindig beteljesületlenül szerettem embereket, mert egyszerűen nem értékelték, hogy én tiszta szívemből szeretem őket, és nem vágyom többre annál, mint hogy hagyják, h szeressem őket, és viszontszeressenek. Amikor beszélgettünk, benne is hasonló dolgok fogalmazódtak meg a lányok terén, és azt hittem, hogy végre találtam egy jószívű fiút, aki arra vágyik, amire én.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!