A barátom elköltözött. Reménykedhetem, hogy visszajön?

Valamivel több mint másfél éve vagyunk együtt a barátommal, ő 24 én 25. Nekem már több hosszú kapcsolatom is volt, neki ez az első komolyabb.

Sajnos korábban is voltak már olyan problémák 3-4x, hogy egy-egy vita során azt mondta, hogy legyen akkor vége (de olyan is volt, hogy én mondtam, de én mindig csak azért, hogy lássam, hogy hogyan reagál. azt mondta, ilyenkor mindig nagyon megijedt). Egyszer már el is költözött, kb egy éve, de akkor még aznap este felhívott, hogy nagyon hiányzom neki, és rájött, hogy szeret, és vissza szeretne jönni. Visszajött, és csodálatos időt töltöttünk együtt. Szerintem semmi olyan nem volt a kapcsolatunkban, ami egy normális kapcsolatba ne férne bele. Ő viszont nem szeret vitázni, úgy is mondhatnám, fél, retteg a vitáktól. Én mondtam neki, hogy egy kapcsolat nem létezik viták nélkül, és ez mindig mindenkivel lesz. Erre azt mondta, hogy nem is lesz szerinte neki több kapcsolata, csodálkozik, hogy én elviseltem az ilyen kitöréseit. Azt mondtam erre neki, hogy ez az egyetlen dolog, ami hibádzott a kapcsolatunkban, de más semmi, szeretjük egymást.

A szerelem részről annyit, hogy azt mondta, hogy szeret, de nem szerelmes. De azt mondta, hogy neki az a szerelem, ahogyan én szeretem őt. De szerintem pedig egy fiú és egy lány máshogy szeret nem? Máshogy mutatják ki az érzéseiket. És ő nemcsak szavakkal mondta nekem, hogy szeret, hanem mutatta cselekedetekkel is, és ez a legfontosabb. Együtt csináltunk rengeteg dolgot, mindenben teljesen megértettük egymást, rengeteget formálódtunk mindketten az együtt töltött idő alatt (mert az elejétől kezdve együtt is lakunk), és szerintem (és a környezetünk szerint is) csak jó hatással voltunk egymásra.

Én kimondhatatlanul szeretem, és érzem, hogy szeret ő is. Azt mondta, hogy az érzelmi alapok megvannak, ami alapján együtt lehetnénk, de ő nem akar többé megbántani azzal, hogy egy vita során eldurran az agya, és bevágja, hogy legyen vége. És hogy amiatt érez nyugalmat, hogy nem bánthat többé engem, de siratja a kapcsolatunkat, és hiányozni fogok neki és nehéz elválni tőlem. És amiatt, hogy vége, nem érez megkönnyebbülést. Azt mondja, hogy nem lehet velem úgy, hogy vannak belső bizonytalanságai. Én erre azt mondtam neki, hogy jól döntött, mert így tényleg nem lehet élni egy kapcsolatban. De nem mondtam neki, csak éreztettem vele, hogy ha eldönti, még van visszaút.

Nem alázkodtam meg, nem kérleltem, csak próbáltam megértő és kedves maradni, úgy érzem, sikerült.

Nem tudom, hogy hangzik ez most, amit leírtam, de én tudom, hogy nagyon sérülékeny a lelke, inkább elbujdosik, minthogy megbeszélje a dolgokat. Ebben ellentétek vagyunk, mert én szeretek mindent azonnal tisztázni, ebből volt sok vitánk.

De a pszichológusa is mondta neki (meg szerintem ezzel mindenki tisztában van), hogy egy kapcsolatban vannak helyzetek, mikor az ember menni akar (hol jobban, hol kevésbé), és hogy ez teljesen normális. De ő attól tart, hogy nem az. Én arra gondoltam, hogy ez azzal függ össze, hogy ez az első komoly kapcsolata, és nem tudja, mit érezzen, mi a helyes és mi nem? Mit gondoltok?

Szerintetek van esély, hogy visszajön, hogy meggondolja magát, hogy rájön, hogy kellek neki én és a közös életünk?

Teljesen össze vagyok törve, mert nagyon szeretem, és reménykedem, hogy hív.