Létezik ilyen? Veletek is volt/van ilyen? Mit tegyek? (bocsi mert nagyon hosszú lett)

2 éve vagyunk együtt a barátommal. Mikor elkezdtünk járni és a fellegekben jártam, úgy éreztem ő az igazi senki más nem kell nekem, mert megtaláltam az igaz szerelmet! Teljesen átváltoztam akkor a régi "bulizó,iszogatós" énemet felváltotta egy ártatlan,odaadó lány. Semmivel nem törődtem csak vele! Viszont ő nem igazán szeretett engem, csak éppen annyira, hogy úgy érezzem van remény arra, hogy idővel ő is ilyen őrülten fog szeretni. Ám ő sokszor részegre itta magát napközben vagy este és nem találkozott velem emiatt pedig megígérte, hogy lejön, titokban cigizett pedig megígérte, hogy leszokok, elment bulizni úgy hogy nem szólt, beszélgetett továbbra is azzal a lánnyal akivel anno nagy szerelmesek voltak stb... És nem tudjátok mennyit szenvedtem sírta, sírtam és mikor mondtam neki mi a baj ő csak félszegen mosolygott, pedig ordítottam volna legszívesebben a fájdalomtól. Sokszor éreztem ilyenkor, hogy egy utolsó idióta vagyok, hogy bízok benne, hogy egy olyan embert szeretek aki nem is létezik. Mindig mikor meg akartam vele beszélni a dolgokat kiabálni kezdett és azt mondta hogy persze ő a hibás mindenért? Kérdeztem ilyenkor hogy én mit csinálok rosszul? Ő nem tudott mit mondani, mert tökéletes barátnő voltam mindent megadtam neki cserébe csak az őszinteséget vártam azt, hogy szeressen, ne verjen át. Aztán eltelt másfél év.. Én már kissé megtépázott érzelmekkel, úgy voltam hogy már nem bírom ezt sokáig így folytatni,mert annyira szenvedtem! Ezt nem is tudom hogy vajon mások is éreztek már ilyet? A lelkem mintha darabokra tőrt volna többször is! De nem tudsz ellene semmit tenni, gyógyíthatatlan fájdalom ez. Szóval másfél év után ő elment 2hónapra "cserediáknak". És akkor valami csoda történt, mindennap beszélni akart velem és akkor ahogy beszélt velem éreztem, hogy ő úgy szeret engem mint anno én őt! Olyanokat mondott olyan gondolatokat amiket én éreztem akkor! Azt mondta, hogy senki nem kell neki csak én, velem akarja leélni az életét és hogy csak most jött erre rá. Hirtelen nagyon boldog voltam de aztán eszembe jutott, hogy hm ha hazajön biztos megint másként fogja gondolni.. Ezt csak a távolság teszi.. és most hogy ennyi idő után végre elértem amit már másfél éve akartam úgy érzem, hogy nem tudom már viszonozni mert az én lelkem darabokra szaggatta. Tudom, vagyis úgy érzem, hogy nem kell más rajta kívül de érzem azt is hogy soha nem tudnám már úgy szeretni mint akkor! Mert darabokra tőrt. Lehet nem tett nagy dolgokat, mert nem csalt meg, de úgy fájt amiket tett,soha senkinek nem kívánnék ilyen fájdalmat. Emlékszek már akkor az öngyilkosságra is gondoltam mert olyan pokoli volt a fájdalom, de persze nem vagyok buta hogy ilyet tegyek magammal ,de azért eljátszottam a gondolattal:S Jövőhéten érkezik haza a barátom és nem tudom , hogy mi legyen? Mert amúgy vele akarok lenni , de valahogy nem érzem, nem érzem azt, hogy őrülten szeretném és leginkább csak a fájdalom jut eszembe amikor rá gondolok:S Ez ellen lehet valamit tenni? Vagy csak én vagyok ilyen "elcseszett"? Mit tegyek? :S