Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Úgy érzem, nem szeretem a férjem! Vagy csak összezavarodtam?
Pedig nagyon sokat tesz értem és a kisfiunkért, de valahogy nem az igazi a kapcsolat. Gyerkőc 7 hónapos. Soha nem volt (legalább is részemről) lángolóan nagy szerelem, de ennek ellenére jól elvoltunk egymással. Most úgy érzem, mintha én magam már nem is lennék. Gyerek, mellette otthoni munka. Az autóból csak egy van, azzal a párom jár dolgozni, tehát napközben ülhetek otthon a gyerekkel, délután rohangálhatok vásárolni, intézkedni. A férjem bizonygatja, hogy ő nagyon szeret, de azért elnézi, hogy este 11-ig dolgozom, vagy hajnal 4-kor kelek. Egyre rosszabbul érzem magam a bőrömben. Tudom, hogy a gyereknek az lenne a jó, ha egy család maradnánk, de így nagyon nehéz.
Van egy régi kedves barát, aki pár éve még több volt barátnál. Mikor összejöttem a férjemmel, ezt a kapcsolatot lezártam, de munkánk miatt elég sokszor találkozunk. Tudom (mert elmondta) hogy ő nem zárta le magában ezt a dolgot. Én is egyre többször gondolkodom visszafelé....
pedig nem kellene, ugye?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
szerintem először neked kéne eldöntened hogy mit is szeretnél valójában. mert ugye 2 eset lehetséges, de egyikben sem lehetsz biztos h mi a kimenetel. mert ha együtt maradsz a férjeddel, megeshet h helyreáll a boldogság és szeretni fogod őt újra, de az is lehet h jön több gyerek és 40-50 évesen döbbensz rá arra, hogy elmentél a saját életed mellett, és már nem is tudsz mit csinálni, annyira erős a családi kötelék, hogy nem bírsz elszakadni.
ha pedig elhagyod a férjed, megtudhatod, hogy a régi barát iránt mély szerelemre lobbanhatsz, vagy csak egy futó fellángolás és később megbánod h elhagytad a gyereked apját. szóval nehéz helyzet.
ámde. ha a férjed kellően megértő (azt írtad sosem volt égig érő szerelem, de hozzámentél tehát barátként biztos jól kijöttök, nem?) akkor mindezt el tudod neki mondani. muszáj h tudja h rosszul érzed magad és esetleg megpróbáljon segíteni.
kellő odafigyeléssel mindkettőtök részéről helyre lehet állítani a dolgot, csak kérdés hogy érdemes e egy olyan kapcsolat szebb jövőjében reménykedni, ami eddig se volt szerelem. most biztos azt gondolod h fiatal vagyok még ahhoz h belelássak ezekbe (csak 19 vagyok), de én nem tudnám leélni az egész életem egy ember mellett aki bár sokat jelent nekem, nem tudja megadni nekem (önhibáján kívül) a teljes boldogságot.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem csak összezavarodtál! Igazából nekem még nem volt olyan, hogy úgy éreztem nem szeretem a páromat. Viszont mikor 1 évvel ezelőtt együtt laktunk (akkor még nappalin jártam egyetemre) én is elfásultam kicsit. Minden nap ugyan az a monotonitás, megéreztem milyen felnőttnek lenni és azon kezdtem el gondolkodni milyen jó lenne visszaköltözni a szüleimhez és hagyni az egészet a francba. Pedig előtte ki nem állhattam otthon lakni. Azt hiszem ez is valami hasonló lehet. Belecsöppentél egy monoton éltbe, úgy érzed nincs belőle kiút, bánod, összezavarodsz.
Az én véleményem szerint biztosan megbánnád ha visszatáncolnál. Egy ideig jó lenne a változatosság de később belátnád hogy egy boldog családi életet dobtál el. Azt hiszem csak egy kis kikapcsolódásra lenen szükséged. Kivenni 3-4-5 nap szabit és elmenni egyedül egy kisvárosba jó termálfürdővel és masszázsszalonnal. Vagy nem egyedül, hanem a férjeddel, hogy újjáélesszétek a kapcsolatotokat.
Ne érezd magad rossznak, minden ember ilyen. Mindenkinek egyszerre kell a biztonság és a változatosság is, csakhogy olyan nincsen. Próbálj egyensúlyt teremteni. Valószínűleg nálad a munka okozta stressz váltotta ki ezt. Talán épp a régi párod az aki segíteni tud neked elviselni a hétköznapokat, mint barát. Próbálj meg kimászni a reménytelenségből, ha mégsem sikerül... Hát akkor tegyél meg bármit, hogy boldog légy... De egy próbát megér helyrehozni a családi életedet, nem?:)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
szerintem csak egy kis törődésre vágysz, mert bele csöppentél egy monoton életbe és hiányolod a változatosságot. most itt van a gyerek és ugye fáradt vagy. előtte nem jelentett gondot, mert nem voltál semmihez sem lekötve, akkor is sokáig dolgoztál csak változatossabb volt az életed.
beszélned kellene a férjeddel, hogy több törődésre vágysz.
azért vonzódhatsz a másik férfihoz, mert tőle figyelmet kapsz.gondold át amit teszel, mert nem minden arany ami fénylik.
Kedves 4. válaszoló!
Csak a tisztánlátás kedvéért: egyedülálló harmincas nőként éltem az életem. Az előző barátommal szinte gyerekkorunktól ismertük egymást, nagyon-nagyon sokmindent meg tudtunk beszélni és ebből alakult ki egy vonzalom, aminek nem volt helye az életünkben: neki a családja, nekem pedig a munkám miatt. Soha nem ígértem neki semmit, fel sem merült, hogy valaha mi társai lehessünk egymásnak.
Most sem hozzá akarok visszamenni, csak megrémít a gondolat, hogy ÍGY tudok rá visszagondolni akkor, amikor a férjemben igazi társamat kellene hogy lássam.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!