Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, ti mit gondoltok erről, nagyon "megbántódnátok"?
Három hónapja egy lány elmondta a suliban, hogy szerelmes belém. Eléggé váratlanul ért, de belegondolva, már előtte is voltak erre utaló jelek. Néha odajött hozzám, meg köszönt. Aztán szemeztünk órán, és ereztem, hogy megvolt "az a valami", talán tényleg tetszem neki.
Aztán a barátnője olvasta a blogomat, nem volt benne semmi rejtegetni valóm, csak egyszerűen nem baráti körbe szántam, mindent leírtam (mit történt a suliban, tanárok stb.. ), és sajnos vagy nem sajnos, ezt is, hogy elmondta, hogy szeret, de tényleg csak nagy vonalakban írtam le, semmilyen nevet, vagy hasonlót nem írtam oda.
Amikor ezt megtudtam, hogy olvasta én erre töröltem.
Aztán láttam, hogy másnap, összesúgtak a lányok egymás mögött, van ilyen fiú (?!), és mivel a barátnője is olvasta, így inkább nem mentem oda hozzá, félve, hogy nem tudom, mit szólt hozzá...
16F
Félre értés elkerülése mondom, nem kerüljük egymást. Csak én fogalmaztam így, meg a cím is egy csöppet félreértelmezhető, mert másképpen egyszerűen nem tudtam kifejezni magamat.
Semleges vagyok és voltam.
Én csak annyit merek mondani, hogy bánt ez az egész, hogy így történt.
Menj oda hozzá és mond meg neki, hogy mit gondolsz erről az egészről! Legyél vele őszinte. Ha okos, akkor értékelni fogja ezt;) Ha nem pont azonnal, de akkor is mérlegelni fogja magában a dolgokat és még jól is elsülhet ez a dolog!
17/L
Hát szerintem ha nem tetszene neked az a lány akkor nem foglalkoznál vele annyit!Tapasztalataim szerint a fiúk csak meglátnak 1 formás segget vagy egy dekoltázsos blúzos lányt akkor nyakad törik, hogy utána nézz!Tisztelet a kivételnek!
Ha tetszik akkor mért nem versenyzel érte?Mért hagyod, hogy a másik könnyen megszerezze?Lehet, hogy még jobban szeret mint amikor megmondta csak most meg, hogy kiírtad a blogodba(nekem semmi bajom ezzel)inkább kerül!Kérdezz rá, hogy szeret-e még!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!