Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan szakítsak a barátommal? Ti hogyan szakíotottak?
Tudom mit érzel...
Én amikor erre a döntésre jutottam, megmondtam neki komoly hangvétellel, hogy szeretnék vele találkozni (ez msnen volt), kérdezte, h. miért vagyok ilyen komoly, valami baj van-e? Mondtam, h. majd elmondom, csak találkozzunk, kettőnkről szeretnék beszélni. Aztán találkoztunk, megmondtam neki, h. mostanában én szerintem máshogy gondolkodom a kapcsolatunkról mint ő, kezd leginkább a barátság irányába átváltani (értsd: nem éreztem iránta vonzalmat, nem akartam megcsókolni, lefeküdni vele, semmi ilyesmi, de ezt neki persze nem mondtam), és nekem ez kevés... nekem ez így nem megy. Rákérdezett, hogy akkor legyen vége, azt szeretném? És én mondtam, hogy nem látok más megoldást. Szóval nálunk ez így volt, de nem így 2 percben, hanem kb. 2 órában... Volt benne sírás-rívás, ölelkezés, könyörgés, hogy ne hagyjam el (azt hittem ott halok meg...borzalmas volt), majd pedig kértem, hogy ne haragudjon rám, mondtam, h. szeretem (persze már nem úgy) erre mondta, h. ő is szeret. Aztán fogtam magam és hazamentem, a hazafelé tartó egy km-es utat végigbőgtem.
Ennyi.
(Az már más kérdés, hogy nagyon rossz döntésnek bizonyult ez az egész szakítósdi, úgyhogy egy héttel később újra együtt voltunk:$:D ez volt valamivel több mint egy éve, és összvissz 3 éve boldogítjuk egymást:)) Életem legrosszabb döntése lett volna, ha végleg befejezem.)
Remélem jó döntést hozol.
20/L
Jaj te 14.37
:S
Hát szedd össze magad, menj vissza hozzá:))
Keresd meg nyugodtan, látszik h. még szereted, meg ő is téged biztosan.
:))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!