A barátommal már lassan 3 éve jártunk. Most szakítottunk,ő békülne én viszont nem tudom mit kéne csinálnom. Mit kellene tennem, hogy jól döntsek?

en egy 3 eves kapcsolatot nem adnek egy olyanert akit meg igazan nem is ismerek...

ezt te tudod neked kell eldontened...es nem ugy h a gyakorikerdesek.hu-n kerdezed...

A bizsergés az újjal is el fog múlni.

Ha a barátoddal megvan a szeretet - az sokkal nehezebben múlik el.

és mi lenne akkor, ha egyiket sem "választanád", hanem várnád, h ki, vagy mi "választ" téged?

Már úgy értem, h talán most egyik fiúval se kéne keresned a kapcsolatot, mindkettő fiútól kérj időt. Ha az új tud a régiről, akkor meg fogja érteni. Ha nem tud, akkor már nem lehet őszinte dolog (de ez csak az én véleményem)

A régi pedig ha szeret, tud egy kicsit várni, míg te dűlőre jutsz. Foglald el magad, szervezz programokat, találj hobbit, és szabj egy határt, mondjuk 2 hetet, ami alatt egyikőjükkel sem tartod a kapcsolatot, legalábbis nem randiztok. És a végén csak billenni fog vmerre a mérleg!

Én is voltam egy ilyen helyzetben. Ugyanígy éreztem mint te. 3 és fél évig voltunk együtt, az nagyon hosszú idő, és sok mindent tanultam belőle, sok tapasztalatot szereztem. Túl fiatal voltam ahhoz, hogy elfogadjam, a szerelem elmúlik. Hiába mondták mások, hogy ez normális nekem ez nem volt az. Én még többet akartam, érezni azt a bizsergetős érzést. Ahogy megdobban a szívem amikor meglátom, amikor alig várom, hogy újra vele lehessek. Mindig azt vártam mikor csörren a telefon, hogy beszélgetés közben egyre többször érhessek hozzá, és róla álmodtam minden egyes éjszaka. Már egyre kevesebbet jártam a páromhoz, mindig azt mondtam, hogy fáradt vagyok meg tanulok. Ezek már csak kifogások voltak, hogy ne kelljen vele foglalkozni, pedig szerettem, mert nagyon sokat sírtam, még akkor is ha egy másik srácért hagytam ott. Egy egész nyáriszünet alatt csak ezen gondolkoztam, szinte ebből állt az egész napom, hogy nem tudtam mit tegyek és senkivel sem tudtam megbeszélni, és ha meg is tudtam volna, akkor is éreztem volna, hogy ezt a döntést magamnak kell meghozni, és a felelősséget magamnak kell vállalni, mert visszaút nincs. Szóval otthagytam, mert éreztem ezt át kell élnem, kívántam őt, szerettem, tudni akartam mit hagyhatok ki. Úgy éreztem nem hagyhatom ki az életemből ezt a lehetőséget különben örök életemben bánni fogom. Szörnyű gyerekkorom volt, és a túlélés volt a lényeg, már akkor megfogadtam, hogy mindent a tőlem telhető legjobb módon fogok csinálni, én nem akarok semmit sem megbánni. Idáig semmit sem bántam meg. Nincs semmi amit másképpen csinálnék (itt a nagy döntésekre gondolok). (kicsit elkanyarodtam :D )

Szóval otthagytam és nem sok ideig tartott csak 3 és fél hónap, de nagyon sok tapasztalatot szereztem, rengeteget tanultam, lehet még többet mint 3 év alatt. Amikor vége lett teljesen magam alatt voltam, még az előzőt sem dolgoztam fél és már ott a másik. De az előző visszajött és próbálkozott, de nem. Én nem akartam, mert az már nem olyan, nekem a másik kellett volna, hiszen belé voltam szerelmes. És arra gondoltam, hogy utána mit szólnának a rokonok, hogy elhagytam, amikor meg engem dobnak, akkor meg kell, na nee. A másik meg az, ha akkor visszamegyek hozzá, akkor örökre vele kell, hogy maradjak, mert senki sem érdemli meg azt, hogy játszak az érzelmeivel (szóval ha jön egy srác akkor megyek, ha meg megy akkor meg visszajönnék). Én még reménykedtem, hátha visszajön, vagy ha nem, akkor is még azt akarom, hogy átéljem a szerelmet, mert hát egy hasraesés után, még nem kell visszafutni anyához, hanem talpra és majd jön következő, újra szerelmes leszek és boldog leszek.

A sors fintora, hogy az egyik barátom, aki sokat vígasztalt, amikor szomorú voltam, belém szeretett, de nem akartam tőle semmit, csak barátságot, de ő hajthatatlan volt sokféleképpen próbálkozott, én meg sokféleképpen elküldtem (:D), de valahogy mégiscsak sikerült neki, és nagyon örülök, hogy ilyen kitartó párom van, szerelmesek vagyunk, imádom őt, tervezzük a közös jövőnket gyerekekkel, összeköltözéssel, házassággal. Én nagyon bolgog vagyok mellette. Úgy érzem, ha eljönne az idő, már vele maradnék, és ugyanúgy imádnám mint eddig. Nem tudnám otthagyni senki másért. Úgy érzem megtaláltam az igazit, számomra a NAGY ŐT!

Életem egyik legfontosabb és legnehezebb döntése volt, de megérte és ennél jobban nem is dönthettem volna, nagyon sokszor gondolok vissza a történtekre, és úgy gondolom minden döntésem helyénvaló volt.