Párom viselkedése elbizonytalanít, vagy egyszerű a helyzet?

Nagyon hosszú történet. Valentin napon voltunk fél évesek, és a dolgok kifordultak magukból...

Mióta együtt vagyunk, a párom is arról beszélt, hogy össze fogunk költözni, még decemberben ő maga tűzte ki határidőnek a január-februárt. Közben akadtak gondok, amiben mindketten felelősek voltunk.

Egy helyen dolgozunk (nem ott jöttünk össze, én már egy éve ott vagyok, párom több hónapnyi munkanélküliség után jött oda dolgozni novemberben). Nagy létszámú gyárról van szó, amit párom nehezen viselt. Mellette álltam, de előfordult, hogy én is úgy szóltam hozzá... Szurkálódtam, ilyesmi... Ő pedig sokat idegeskedett, morgott, emiatt voltam én is vele nyers többször.

Nekem nehéz volt megszokni őt. Sokáig bizonytalan voltam az érzéseimet illetően. Tudni kell, nekem 2 évig volt egy levelezőtársam, egy jóval idősebb férfi, akivel lelkileg maximálisan egy hullámhosszon voltunk, mindent megbeszéltünk. Olyan volt nekem, mint a lelki párom. Soha nem lett több köztünk, és ez rajta múlt. Ő nem akart soha többet, de meg is mondta, hogy a korkülönbség és még egy dolog miatt, amit nem részletezek. Maradtunk barátságban, de azért annál több volt. Soha nem láttunk egymásról képet, ő nem akarta. Tudom, ha más életben találkozunk, ő lett volna nekem a tökéletes pár. De beletörődtem már régen, hogy nem; elég volt a barátsága is. Lelkileg annyira meggyötört engem az élet, hogy csak ő adott megnyugvást. Sosem volt komoly kapcsolatom, ő mindig biztatott, hogy lesz. Csodált, szeretett engem, én is őt.

Aztán jött a párom, épp egy csalódás után (hiába epekedtem egy munkatársam után, nem kellettem...). Neten ismertem meg, de ő nem az ország másik végén élt, mint a levelezőtársam. (bár érdekes, hogy ugyanabból a megyéből származtak) Közel élt hozzám, találkoztunk, összejöttünk. Egy hónapja voltunk együtt, épp kettesben voltunk pároméknál egy hosszú hétvégén, mikor megkaptam azt a szörnyű levelet. A levelezőtársam búcsúlevelét. Igazából mondvacsinált ürügy volt a távozása. Hogy külföldre megy dolgozni és ott nem tud majd netezni. De aztán megírta a valósat is: úgy érzi, most már nincs szükségem rá, hisz megtaláltam a párom. Boldog leszek most már. Tudja, hogy az egy férfinek sem esne jól, ha megtudná, a párja egy idősebb férfinak mondja el legféltettebb titkait. Nem akarta, hogy a kapcsolatom rámenjen erre, így elment. Kiborultam teljesen. Aztán talán elnyomtam ezt a dolgot. A párommal nem alakult ki ilyen lelki kötelék a mai napig. Ő nem egy beszélgetős típus (én sem, csak a megfelelő emberekkel remekül szót értek), nem szeret az érzéseiről beszélni, aminek az az eredménye, hogy azt sem tudja, mit akar igazán. A problémák elöl menekül, ahelyett hogy próbálná megoldani őket.

Sok vitánk volt emiatt. Ha valami nem tetszett neki, faképnél hagyott, és nem értette utána, miért nem vagyok vele ugyanúgy kedves. Gondolta: ha magamra hagy, én majd lenyugszom és ezzel a gond meg van oldva...

Tudni kell páromról, hogy nem volt egyszerű élete. Gyerek és tinikorában sokat bántották, mivel szelíd volt és mimóza, könnyen lehetett bántani. Gondolom rátett, hogy az apja olyan volt gyerekkorukban, mint az állat; a szeme, füle hallatára ütötte az anyjukat, üvöltött vele. A mai napig nagyon idegeskedő, néha paranoiás a kedvesem. Nulla önbizalma van. Régen járt pszichiátrián. Volt, hogy sok nyugtatót szedettek vele, egyiket a mai napig szedi. 20 évesen kirángatták szülővárosából a szülei és ide, az ország másik végébe hozták velük. (nem tehetett mást, még tanult...) A barátait, azt a keveset is elvesztette.

Dolgozott, soha nem lett önálló, mert a szülei legomboltak róla minden pénzt. Volt egy vitánk úgy egy hete, nem ecsetelném, azt itt írtam le:

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

Azóta az történt, hogy kibékültünk az én kezdeményezésemre, mert ha rá várok, ő hagyta volna annyiban... Nem volt sok köszönet benne, mert sokszor kiállhatatlan velem azóta, míg én megembereltem magam és a legbántóbb dolgokat is elnyelem és visszafogom magam. Mégis az történt, hogy akkor, mikor már időpontunk volt egy albi megtekintéséhez és én összevásároltam egy csomó kelléket az összeköltözéshez, a fejemhez vágta a munkahelyen (máshol nem is beszéltünk a vitánk óta, mert a pihenőnapokban nem volt hajlandó találkozni), hogy ő márpedig nem akar költözni. Előtte napi 20szor kérdeztem, hogy biztos akarja-e. a válasz mindig igen volt, erre most a fejemhez vágta... Rendben, mondtam, halasztunk. De közöltem vele, hogy azt nem játszom, hogy évekig járogatunk egymással, mint a tinik. Én komoly kapcsolatba mentem bele, az utána ne váltson át tinis-bohóckodásba.

Rájöttem, hogy a viselkedésének, mármint a hangulatingadozásának az az oka, hogy nagyobb mennyiségben szedi a nyugtatóbogyót. Eddig mondjuk munkanapokon néha bevett egy felet, most minden nap legalább egyet otthon és melóban... és csoda hogy ilyen! és tudjátok mi a szomorú: ő még annak idején az apjának adta a bogyókat, hogy mindig ő adagolja neki, mármint ha kér tőle, akkor kap, de alapból ne legyen nála, mert nem akar függő lenni. Most is az apjánál van, de az az ember képes odaadni neki mindig, ha kéri... Hogy lehet ilyen??? kontrollálhatná, megtagadhatná tőle, max adhatna egy felet, vagy mit tudom én... de nem, nyomja belé, naná, mert ő is függő, csak ő altatóval nyomja magát (az összeveszésünk utáni nap 3 nyugtatót és altatót adott a fiának) Én tudom, mi a gyógyszerfüggőség, anyám évekig alkoholizált és gyógyszerfüggő is volt. Felismerem. Vagyis most mégis egy kolleginám, akivel jóban vagyok, hívta fel rá a figyelmem, hogy olyan ködös a párom tekintete. és valóban, épp mint anyámé volt régen. talán annyira nem, de látszik.

párom szerint persze nem attól olyan, hanem kimerült (ami 5 óra alvások mellett érthető is lenne...). de most beszéltem vele, hogy addig tegyen a dolog ellen, míg lehet. ő váltig állította, hogy nem tudna meglenni a munkahelyen ennyi ember közt bogyó nélkül, mert összeesne... mégis megtette és tegnap nem vett be. érdekes, egész máshogy nézett ki. most is fáradt volt, és gyenge, valami betegség kerülgeti, de a feje tiszta volt. Remélem, hallgatni fog rám, egyelőre mindig igazat mond, de anyám példáján tudom, hogy a függők ismérve a hazugság. de észre fogom rajta venni és ha hazugságon kapom, nem csinálom tovább.

Most itt van 3 pihenőnap, külön vagyunk megint. :( pedig azt mondta, jön velem haza munkából tegnap. de kitalálta, h ma orvoshoz megy. amit megértek, hátha influenza kerülgeti, lássa orvos. pénteken eljön hozzám, ha addig le nem mondja... hangoztatta, h neki most magány kell. nem értem, kapcsolatunk elején kivirágzott, egyáltalán nem kellett neki a bogyó, kevesebb cigit szív azóta, boldogabb. félek, hogy a szülei miatt ismét oda jut, és ha keveset vagyunk együtt, elkényelmesedik otthon és nem is vágyik majd másra...

De most odáig jutottam, hogy kivárom. Ha tényleg jobb hazamenekülni és ott lenni, akkor hagyom. Nem leszek mártír. :( Én segíteni akarok neki, hogy boldog ember legyen, mert szeretem. De magamat nem fogom kikészíteni...

Minden elismerésem annak, aki ezt végig bírta olvasni...

21L