Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit akarhat még mindig?

Figyelt kérdés
Több mint 1 hónapja lett vége egy bő 1 éves, a végefelé viharos kapcsolatomnak. Nem volt kötelességem elnézni, hogy paprikajancsit csináljon a lány belőlem, neki meg nem volt kötelessége az ebből fakadó veszekedéseket eltűrnie. Elegünk lett egymásból szilveszterkor a buliban, ahol szakítottunk, és ahol ezután ő már összejött egy korábban kiszemeltjével. Nem sok érdemi beszélgetés történt azóta. Majdnem 3 hét eltelte után rám ír, és érdeklődik felőlem... Azok után, hogy 2 fiúval is megcsalt? Mire föl teszi ezt és miért, miközben neki ott van ebből a második, akivel azóta is együtt vannak? Miért érdeklem, miközben elvileg ő mást szeret? Elmondása szerint "kedvel", és emberségesen akar velem viselkedni. Miért csak azután tenné ezt, miután már köztünk vége? Miért nem azzal a fiúval viselkedik emberségesen, és "kedveli", akivel jár?
2011. febr. 9. 00:29
 1/5 anonim ***** válasza:

Nem jöttek be a számításai a krapekkal,vagy kiderült,hogy mégiscsak van szíve és szeret téged.

Szakítás után gyakran derül ki ilyesmi,amikor magába száll az ember.

2011. febr. 9. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
elsőnél a pont.
2011. febr. 9. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim válasza:

Yepp, az első válasz elég valószínű...


Ugyanakkor még számításba jöhet a második variáns:

A nők egy része nagyon szeret birtokolni... s szakítás után is képtelen lemondani a tulajdonáról főleg ha arra gondol hogy az majd valaki másé lesz...

Kegyetlenebbül hangzik mint az első válasz de ilyen is van... aztán te ismered a volt párodat, te tudod rá melyik jellemző. ;)

2011. febr. 9. 02:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
köszönöm a hozzászólásokat!
2011. febr. 9. 22:30
 5/5 A kérdező kommentje:
Utóbbi lesz...
2011. febr. 12. 13:33

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!