Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vajon hogy fog reagálni? Elküld a fenébe, vagy még esélyes, hogy rendbe tudom hozni a dolgokat?

Figyelt kérdés

Volt párommal régóta ismertük egymást. Jó, nem olyan régóta, tavaly nyár óta. Mindenben egyezünk, úgymond lelki társak vagyunk. Miután szakítottam az akkori barátommal, összejöttünk. De miután ez a srác rájött, hogy együtt vagyunk, próbált keresztbe tenni. Eleinte nekem udvarolt, majd kihasználta, hogy ittas vagyok, lefektetett. Ezt párom megbocsájtotta, én igyekeztem a másik sráccal megszüntetni a kapcsolatot, de suli és meló is összeköt minket. Amikor látta, hogy megint együtt vagyunk, és nem is akarok visszamenni hozzá, elhitette párommal, hogy újra megcsaltam, és még nagyon sok más dolgot is kavart. Ezért párom úgy döntött, hogy kiszáll, nem bízik bennem, és így nem működik a távkapcsolat. Én próbáltam elfelejteni, Mikuláskor (apum halálának évfordulóján) összejöttem ezzel a kavarós sráccal, hátha így kevésbé lesz rossz az ünnep, és hátha el tudom felejteni akkor már volt páromat. De nem megy.

Mostanság újra beszélünk, hülyéskedünk, mint nyáron. Napi szinten szoktunk dumálni, én szoktam ráírni, de ehhez ismerni kell a természetét, még anno nyáron is én kerestem a társaságát. Ő mondta már, hogy sajnálja, hogy nem keres, de megviselték a dolgok, és bezárkózott, de közeli barátjának tart, és velem beszél a legtöbbet így is.


Helyre akarom hozni ezt a félreértést, és a kavarást. Szülinapja alkalmából el akarok menni hozzá. Rokonoknál aludnék, és a sulija előtt meglepném. Vajon el fog küldeni a fenébe, vagy esélyes, hogy tudunk beszélgetni?


Akkor, amikor összejöttünk képtelen lettem volna feladni az itteni életem, de mostmár arra is hajlandó lennék, hogy az ő városába felveszek valamit levelező tagozaton, itt 1 évem van még, azért nem ezt akarom kitenni levelezőre. És akkor hetente járnék, találkoznánk, nem csak két hetente.


Esélyes, hogy még helyrehozhatom a dolgokat? Vannak még filmekbe illő csodák? Vagy a srác örökre elrontotta, és a látogatásom is kudarcba fullad?


2011. jan. 23. 14:44
 1/4 anonim ***** válasza:
Te rontottad el, nem a srác. Nekem tuti nem kéne ilyen lány, de a kiszemelted lehet megbocsát még egyszer. Ha egy megcsalást megtudott bocsátani.
2011. jan. 23. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Szerintem azzal a kavarós sráccal már a legelejétől kezdve hagynotok kellett volna egymást, az utána következő barátodat pedig jobban megbecsülnöd, és nem összejönni az elsővel.. Nem is értem, hogy miért jöttél össze a kavarós sráccal. A második barátodnak próbáld megmondani, hogy az első fiú kavart be és hogy bízhat benned. Szerintem próbálj meg vele találkozni, szerintem nem fog elküldeni, ha tényleg szeretett és még most is szeret. Az első fiút meg azonnal verd ki a fejedből minden formában, mert az csak a bajt hozza és tönkreteszi az összes párkapcsolatod...
2011. jan. 23. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

Első: részben én rontottam el, egyszer hülye voltam, és bizonytalan, de másodjára nem tettem volna meg soha. Ha nem kavar be a srác, még most is együtt lennénk.


Második: azért jöttem össze vele, mert a kavarós sráccal előtte 4 évig együtt voltunk, és apum halála óta utálom a Mikulást (pont aznap halt meg) és ebből kifolyólag a karácsonyt is. Nem akartam egyedül lenni.

2011. jan. 23. 14:55
 4/4 A kérdező kommentje:
Másoknak mi a véleménye?
2011. jan. 23. 16:11

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!