Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hol ismerkedtetek meg a párotokkal?
A mostanival neten. De én már szinte mindenhol "bepasiztam":) Elég aktív fiatalkorom volt, szinte folyamatosan volt kapcsolatom 1 hónapostól másfél évesig. Volt akivel buszon, diszkóban, utcán, házibuliban, suliban, kocsmában, szomszéd srác, stb stb. Mozi, szinház, múzeum szerintem nem ideális. Még talán a múzeumban mert ott nem dobálnak meg popcornnal ha leállsz csevegni vkivel:D
Szerintem annyi a lényeg h nyitott szemmel kell járni a világban és ha szimpatikusnak találsz vkit keresd vele a szemkontaktust. Ha bejössz neki, úgyis lépni fog ha egyértelmű jeleket küldesz neki. Sok sikert:)
Egyik barátommal az utcán. Ott szálltam le a buszról, ahol ő éppen várt valakit, és nagyon megnéztük egymást. Rá pár napra ismét ez volt a szitu, és elkezdtünk beszélgetni. Hazamentünk, msn, telefonszámcsere, onnantól már minden jött magától.
A mostani barátomat én szedtem össze egy buliban. Vagyis az túlzás, hogy én szedtem össze, mert nálam az számít összeszedésnek, ha megtörténik az első csók. Ott ült egyedül, várta az első buszt, én pedig megkérdeztem tőle, hogy leülhetek-e mellé pihenni, vagy vár valakire. Leültem, elkezdtünk beszélgetni. 11 hónapja vagyunk együtt.
hmm... lássuk csak:
1. kutyafuttatón
2. netről (társkeresőn keresztül)
3. netről (nem társkereső céllal)
4. koleszból (nem bulizás közbeni eset, megtetszettem neki és megkörnyékezett)
5. netről (szintén nem társkereső céllal)
6. netről (őt sem ilyen céllal ismertem meg :D)
7. kutyafuti, közös séták a tóparton, viccelődés, rengeteg közös téma... először haveri dolognak indult, órákig eldumálgattunk kutyasétáltatás címén, aztán egy alkalommal a tóparton ücsörögve egyszer csak megcsókolt, mikor felé fordultam :) pöppet ledöbbentem, de végülis viszonoztam. azóta együtt élünk :)
ismerkedni bárhol lehet...
egyik exemet ugy ismertem meg,hogy vonaton mentem haza,ugy ültünk,hogy csak a vonatablakban láttuk egymást (visszatükröződött)...olvastam egy könyvet,meg szemeztünk...nem jött oda...letéptem egy könyvlap sarkát,ráirtam a nevem meg a számom,é mikor szálltam le,odaadtam neki minden szó nélkül...rá 3 hétre sms,hogy nagyon sajnálja,de elvesztette a papirfecnit,mostanra sikerült kideritenie ki vagyok,ráérek-e vmikor...nem bánom,hogy nem küldtem el melegebb éghajlatra h 3 hét után minek keres...jó visszaemlékezni
jelenlegi páromat egyetemen ismertem meg,csoporttársakkal mindig néztük,hogy ki az az idióta aki egy durván feltűnő és hangos 20éves tuningkocsival járkál,lesötétitett üveg,nem láttam az arcát sose.Buszon vagyunk,helyespasi,de nem tudtam meg ki ő,csak látszott milyen karra jár.eltelik pár hónap,chatelek,rámir valaki,ritka kivételt teszek,msnre veszem,életemben először-és utoljára- hagyom magam rábeszélni egy találkára.hajnalig beszélgettünk ,pedig előtte éjszaka dolgoztam...mint kiderült ő volt a helyespasi a buszról,akinek amugy a feltűnő tuningkocsija van...kocsit azóta szolidabbra cseréltük,és jópár év elteltével is tudunk hajnalokig beszélgetni:)
:) Jók ezek a sztorik. Nekem az alábbi helyszíneken sikerült megismernem azokat a pasikat, akikkel kapcsolatom lett később:
1. gimiben felettem járt eggyel, a barátnőm pasijának az osztálytársa volt;
2. táborban, vagyis pontosabban egy pályázat volt ez, amihez 4 napos tábor tartozott;
3. rockkoncerten;
4. rockkoncerten;
5. társkeresőn;
6. társkeresőn (iwiw csajokespasik :)).
Aki pedig most a "kiszemeltem", őt az egyetemről ismerem. Remélem, lesz is belőle valami. :)
Hát annyira nem változatosan a helyszíneim, de hozzátenném még: volt nekem utcán, kávézóban leszólításos ismerkedésem is, meg könyvtáras beszélgetés is, csak ezekből nem lett semmi, mert nem tetszettek annyira ezek a fiúk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!