Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek? Már nem szeret!
3 éve vagyunk együtt, tegnap benyögte hogy már nem szeret. Nem érzi már a lángolást(én sose éreztem mégis vele voltam), és nem tud többet nyujtani annál mint amit én most is keveslek. Több szeretet, több odaadást, ragaszkodást nem tud adni. Ennyi telik tőle. De nekem ez kevés, nekem ő az életem és az összeköltözést tervegettem.
Hiába mondtam hogy nincs örökké őrült tűz és lángolás hanem egy idő után a letisztult mély szeretet és összetartozás érzése ami összetart két embert. Ez tartósabb és többet is ér, évek után már ne várjon olyen dolgokat mint eleinte. Azt is hozzá kell tenni hogy eleinte se volt nagyon ilyesmi mert túl keveset találkoztunk (legalábbis én erre fogom) heti 1-2 alkalom pár óráig az elég kevés bármilyen érzelem fenntartásához. Nem?
Hagyjam az egészet, vagy próbáljam meg magamba bolonditani?
"én sose éreztem mégis vele voltam"
Mi értelme az egésznek akkor ha egyikőtök sem szereti a másikot?
Az a baj, hogy ha már így is kicsit 'rád unt', hogy nem éltek együtt, akkor lehet, hogy az összeköltözés nem sokat javítana a helyzeten. Másrészt miért akarsz összeköltözni valakivel, aki elmondása szerint nem szeret már. Nem tudom mennyi idős, de lehet hogy ő még nem elégszik meg a lecsitult szerelemmel, lehet hogy neki a lángolás kell. Ha ezt veled nem éli át, akkor nem tudsz mit tenni.
20L
Úgy értem a lángolást nem mindig éreztem. Változó hogy az ember mit milyen intenzitással és meddig érez. Voltak jó és kevésbé jó időszakaink. De attól hogy nem szálltak pillangók a hasamban még szakitottam. Szerintem nélküle is van értelme. Ezt tudtuk eddig is hogy nem volt lángoló szerelem. Nem tudom most mi történt. Szerintem éppen jól ment minden köztünk nem erre számitottam ezért állok bambán és nem értem mi van. Lehet hogy tényleg talált mást, vagy valaki a háttérben aki fúrja a kapcsolatunk. Lebeszéli rólam.
Egyszer már szakitottunk, akkor volt fél év szünet. Én irtam neki újra. Ugy néz ki a dolog már mintha csak én akarnám a kapcsolatot és futok egy szekér után ami nem vesz fel. Most arra hivatkozik, hogy akkor valami eltörött amit nem lehet helyrehozni ezért nem olyan már a kapcsolatunk mint volt.
És nekem most kéne valami okosat mondanom erre a helyzetre, mert neki 8 külön vagy együtt folytatjuk ebből is látszik hogy mennyire nem érdeklem már. Nem akar már engem. Én őt viszont rettenetesen.
De ebben a helyzetben megalázó lenne vele maradni, magamnak okoznék fájdalmat az önbizalmam a béka feneke alá süllyedt és nem tudok elfogadni hogy nem vagyok elég jó neki, hogy nem kellek, nem szeret már. Egy óriási pofon volt ez számomra ami után nem tudok talpraállni és úgy folytatni mint eddig. Letöröltem magam iwiwről kikapcsoltam a telefonom mnindennemű kommunikációt megszakitottam próbál elérni és nem érti mi bajom?! Mit várt? Hogy tapsikolok örömömben és ugyanugy fogok viselkedni mintha mi sem történt volna?
Nézd,elhiszem,hogy ez rendkívül nehéz neked,de hagyd őt elmenni..
Egyrészt,ne akarj magad mellett tartani egy olyan embert,aki már nem szeret téged.Ő is és te is megérdemled a szerelmet.
Másrészt,fel fogsz tudni állni,tovább tudsz majd lépni,és találsz majd egy olyan embert,akibe őrültem szerelmes leszel.
Terveztétek az összeköltözést,gondolom a házasságot is a későbbiekben,de ne akarj szerelem nélkül házasodni(kivéve ha a letisztult,mély szeretet mindkettőtöknél megvan).
A nővérem 7 évig volt együtt egy pasival,már házasodtak volna,mikor rájöttek,hogy ez így nem jó..Szerették egymást,de nem volt az igazi..Nagyon nehezen,de elengedték egymást és egy évre rá mindketten megtalálták a boldogságot.Őrültem szerelmesek a párjukba..Aztán ha majd jön a házasság és rá 2-5-10 évre elmúlik az a kezdeti szenvedély,akkor nincs gond.
Próbáld meg őt elengedni..jobb lesz neked is,találsz majd olyat akivel tényleg,őszintén szeretitek egymást.
Beszéltünk és bevallotta, hogy megismerkedett valakivel. De előtte még eljött velem ide-oda hogy együtt legyünk jól kihasznált pedig csak egy utolsót szórakozott mert már megvolt neki a másik. :(
Padlón vagyok teljesen. Itt a vizsgaidőszak, tanulnom kellene de nem megy mert csak bőgni tudok :(
Tegnap 14.29 vagyok.
Sajnálom, hogy ez történt, de legalább tiszta vizet öntött a pohárba.
Most biztos nagyon rossz, de egyszer ezen is túl leszel. És ha már elment és mást választott, akkor nem is ő volt az igazi. Most megint itt egy új esély, hogy megtaláld azt, aki valóban neked való. Fel a fejjel! :)
A tanuláshoz meg a vizsgákhoz sok sikert! Én is pont vizsgaidőszak közepén vagyok. Csak ügyesen!
20L
Szia!
Köszönöm szépen! Aranyos vagy hogy vígasztalni próbálsz! :) Én is remélem minél előbb túl leszek rajta, most szerencsére a vizsgák miatt nem nagyon érek rá rajta tépelődni. Talán ez is segít picit.
Én is sok sikert a vizsgáidhoz!
Kellemes Ünnepeket!
Üdv.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!