Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek ha ennyire szeretem?
Van egy fiú akibe már több mint 1 éve szerelmes vagyok. Kb. fél éve mondtam el neki és akkor őis azt mondta, hogy szeret. Nem jártunk de nyári szünetig folyton beszéltünk msn-en. Nyáron egyáltalán nem beszéltünk és mióta suli van azóta is kb 2x msn-en és egyszer élőbe. Úgy érzem kihasznál és csak akkor kellek neki amikor valamit elkér. Tudom most az jönne, hogy akkor ne is foglalkozzak vele, de ha egyszer annyira szeretem, hogy szinte belehalok. Mióta suli van soha nem jött oda hozzám és még néha észre se vett. Nemrég kért tőlem egy szivességet és akkor úgy tűnt, mintha szeretne de aztán elkezdtem kételkedni megint, hogy mivan ha megint csak kihasznál de ami még tartja bennem a reményt az az, hogy amikor adtuk egymásnak a puszit úgy adta az utolsót, hogy a szánk széle összeért, nem nagyon de éreztem és direkt adta úgy mert előtte meg normálisan adta. Azt gondoltam, hogy ezután ír majd nekem msn-en, azóta eltelt 4 nap de semmi, még azt várom hogy lássuk egymást, hogy mi lesz a reakciója, odajön-e vagy változik-e valami. Attól félek, hogy megint minden olyan lesz mint régen vagyis a köszönésnél megállunk. De én annyira szeretem. Keresem magamban a hibát, hogy mi lehet a gond és egyre többet találok. Minden nap csak sírok miatta. Már lassan úgy érzem depressziós leszek. Tönkre teszem a saját életem 1 ember miatt. Úgy érzem ő életem szerelme és nem tudom mit tegyek, hogy vele lehessek. Nekem nem kell más. Látok nagyon sok fiút aki tetszik de ennyi. Megnézem 1x őket aztán a következő pillanatban a szerelmemre gondolok. olyan fiú se volt még eddig akit szeretni tudtam volna rajta kivül a több mint 1 év alatt.
Bocsánat , hogy hosszú lett, de ki kellett adnom magamból az érzelmeim 1 részét.
17/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!