Keveset talizunk és beszélünk: szerintetek is ellentmondásos?

Össze vagyok zavarodva, írjatok sokan.

23 vagyok, 26 a barátom. 4 hónapja együtt vagyunk, de már előtte is ismertük egymást. Így kb. 9 hónapja tart az ismeretségünk.

Van, hogy 3 napig nem keres, ami, ha nem történik semmi különös, még oké. De olyan is van, hogy nem keres 4-5 napig. Ez nekem nagyon sok. Ha hosszú ímélt írok, arra nem válaszol, mert fáradt, és nem szeret írásban beszélni. Max felhív utána. De olyan is van, hogy nem reagál a hosszú ímélre. (Én írtam ki korábban erről kérdést, hogy sokáig nem keres.) Dolgozik minden nap, fáradt. De azért szerintem az akkor is sok, ha 4-5 napig semmit nem beszél velem. Egy sms nem nagy idő pl.

Valamint van, hogy 3 hétig nem találkozunk. Nem egy város, egy óra van köztünk. Ha én itt vagyok hétvégén is (egyetem), de ő szombaton dolgozik, akkor sokszor azon a hétvégén nem találkozunk vasárnap sem, mert fáradt. ...Szerintem ha már 3 hete nem látott, akkor ha fáradt, akkor is eljöhetne vasárnap, nálam semmit nem kell dolgoznia. Vagy elhívhatna engem hozzájuk 2-3 órára, szívesen mennék. Oké, hogy kell idő neki magára is, de ha már 3 hete nem látott, akkor szerintem a vasárnapból pár órát rám szánhatna. Eddig nem is törekedett rá soha, hogy egyeztessük időben, utazzak-e haza (nem itt élek, csak tanulok), vagy maradjak, mert tudunk találkozni.

Vele kell megbeszélnem, tudom. A legközelebbi talin meg is fogom. Én úgy döntöttem, ha ezen nem változtat (hogy gyakrabban beszéljen velem, és határozottabb legyen abban, hogy akar-e találkozni velem), akkor ennek a "kapcsolatnak" véget vetek.

Van, hogy hétvégén semmi dolga nincs, csak pihen. Van internetje, de akkor is sokszor 3 egész napig nem beszél velem. Pedig akár abban a 3 napban egy fél órát msn-en is beszélhetnénk egyszer.

Én nagyon megszerettem. De ugye jól érzem, hogy hiába, mert ilyen viszony hosszú távon nem hat rám jól? Most ott tartok, hogy hiába szeretem, nincs értelme vele lenni, ha nem akar velem "normális mennyiségben" beszélni, meg találkozni. Mert ez olyan, mintha lenne is nekem, meg nem is:(.

Ha nem változtatunk, kilépek ebből a kapcsolatból.

Soha nem mondja meg nyíltan, mit érez irántam. Akkor sem, ha én mondom neki az érzéseimet. Azt mondja, neki ez nem barátság, hanem több. De a viselkedése azt sem mutatja, hogy ktényleg komolyan venné a dolgot.

Bár ellentmondásos. Ha együtt vagyunk személyesen, akkor megpuszil, átölel, hosszan, abból meg mintha az érezném, kedvel. Többször hozott nekem kedves kis apróságokat. Olyankor azt érzem, azért valamennyire ez fontos neki.

De ez mellett nem keres gyakran, és mintha nem törekedne rá, hogy talizzunk többet. Nektek erről az egészről mi a véleményetek? Ti hogy kezelnétek a dolgot?