Mit gondolsz erről? Mit tennél ha a helyemben lennél ebben a kapcsolatban?

Kezdeném azzal hogy nem tizen, és nem is huszon évesek vagyunk, hanem 30+! Én vagyok a pasi.

Amikor megismerkedtem vele, háromnegyed évvel ezelőtt, ő benne volt egy rossz kapcsolatban. Van 2 gyereke, de már nem az apjuk az, akivel akkor együtt volt. Azt mondta, hogy szeretne velem lenni ha jól kijövünk, és felhagy a másik kapcsolatával. Bármit csináltunk, nagyon jó volt együtt, mentünk kirándulni, több napokra, és minden a leges legjobb volt, mint amilyen még soha azelőtt, neki is, nekem is, nagyon nagy összhang, hasonló hobbik, hasonló érdeklődési kör. Közben ő még benne volt abban a kapcsolatában is. Aztán megismerkedésünk után kb 2 hónappal nekem sajnos ott kellett hagynom a munkámat. Azóta sajnos nem találtam rendes állást, munka nélkül vagyok. Ekkor még megértettem, hogy jó, most elvesztettem az állásom, most még így nem akar összeköltözni, 2 gyerekkel, hisz nem akarja otthagyni a biztost, a bizonytalanért. De mostanában már egyre inkább zavar az, hogy nem vagyunk együtt, lassan már 1 éve ismerem. Törekedtem eddig arra, hogy minél jobb állást találjak, minél nagyobb fizetéssel, hogy előtudjam ezáltal teremteni azt a pénzt amivel a normális együttélést tudnám biztosítani. Hozzáteszem, nem azért nem találok állást, mert nincs diplomám, vagy mert nem keresem az állást. De keresem, és diplomám is van, és nyelvvizsgám is. De kérdeztem tőle, hogy mi van akkor, ha nem találok olyan állást amivel sokat keresek, hanem mondjuk csak olyat, amivel havi 100at kábé. Kérdeztem, az jó e, és hogy akkor összeköltözünk, és együtt leszünk? Merthogy beletudok adni a közösbe, tudok fizetni a rezsit, meg amiket kell én is, ugyanúgy részt tudok venni a közös életünkben. De azt mondta, hogy az úgy nem igazán jó. Az a baj, hogy nagyon szeretem, és nem látom tisztán, hogy most mi van. Én ha belegondolok, és szeretek valakit, engem nem érdekelne hogy most van e munkája vagy nincs, hanem azt mondom, hogy jó, legyünk együtt, hisz ez a lényeg, mert szeretsz, én szeretlek, és legyünk együtt, mert tök jó együtt, aztán valahogy megoldjuk a többit, de együtt vagyunk, és ez a lényeg. Én így gondolkodnék. De persze felmerül bennem, hogy nem várhatom hogy így gondolkodjon, mert ott a két gyerek, akinek jót akar(hozzáteszem, ismerem a gyerekeket, és nagyon jó a viszonyunk, szeretnek ők is velem lenni, szeretik amikor 4en együtt vagyunk) és most, az a kapcsolat, amiben van, az anyagilag biztonságot nyújt, bár a többi része ami kell a kapcsolathoz, az úgy szar ahogy van, de anyagilag biztonságban van. Csak egyre szarabb elviselni azt, hogy ő odamegy haza, és ott van azzal. Attól félek hogy nem tudom ezt így tovább csinálni, képtelenség. De félek, hogy ha esetleg később úgy alakulna, hogy együtt lehetnénk, félek, hogy amiatt hogy most feladom, elveszítem, és később sem lehetünk együtt. Te mit gondolsz ezekről?