Mindg ez lesz? Most szakítottam, mert a barátom nem törődött velem.

Arra, hogy a volt barátodnak milyen problémája volt, és miért történt így, nem tudok válaszolni.

De arra, hogy mindig így lesz-e, arra igen: nem lesz mindig így. Azért mert egy párkapcsolatod így sikerült, még a köv. nem kell, hogy így sikerüljön! A férfiak is különböznek. A srác valószínűleg érzelmileg igen ingadozó fiatalember, de ez nem mindenkire jellemző.

Hééé a rákokat ne fikázzátok, azok tök rendesek:D

De a halakat se, mert én meg halak vagyok és én is rendes vagyok xD

Amúgy meg kétlem, hogy szeretett a barátod, ha le se sz@rt :/ Egyébként meg...hangulat ember...

Te meg...elég nyitott vagy, túlságosan is, és ezzel ijeszted el az embereket valószínűleg, és nem azzal, hogy törődsz velük...

De ahhoz jobban kellene ismerünk mind téged, mind pedig őt! De szerintem az volt itt a legnagyobb probléma, hogy ő eléggé heves vérmérsékletű ember, és nem tudja elfogadni, ha nem minden úgy alakul, ahogy azt megálmodta:) illetve nem szeretett...

Tudom, hogy nehéz, de próbáld elfelejteni, továbblépni!

És nem, nem lesz minden kapcsolatod ilyen:) Csak figyelj arra, hogy ne a világ legyen a másik számodra, hanem "csak" egy személy, akiVEL együtt fedezitek fel a világot!

Én pont ugyanilyen voltam, napokra bezárkóztam, nem voltam hajlandó beszélni senkivel, az érzelmi szintem teljesen egyenlő volt egy fáéval. Nem akartam szeretni, mert amikor megpróbáltam, csalódtam. Felhúztam egy falat magam köré és senkit nem voltam hajlandó beengedni. Soha nem voltam boldog igazán, de legalább nem fájt.

Aztán jött egy csodálatos ember, akibe egyik pillanatról a másikra szerettem bele, de a falat nem akartam lerombolni, nem akartam közel engedni. Ő viszont nem adta fel, két hosszú évre volt szükségem, mire teljesen meg tudtam benne bízni, ő végig kitartó volt, hagyta, hogy az én tempómban haladjunk.

Szeretem, ő életem szerelme, mert ő volt az egyetlen, aki képes volt arra, hogy visszahozzon az életbe.

Nagyon nehéz volt neki, hihetetlen módon ragaszkodtam a saját kis világomhoz, de én mindig tudtam, hogy szeretem, ő pedig azt, hogy nélküle nem tudnék élni, és segített.

Az egész létezésemet teljesen megváltoztatta, a világszemléletemet, a gondolkodásomat, az érzéseimet, mert az előtt nem volt semmi a szívemben, de ő változtatott.

Most az esküvőt tervezzük.

A különbség csak az köztem és a te volt barátod között, hogy én mindvégig tudtam, hogy miért félek a szeretettől, az okkal a párom is tisztában volt, tudta a miértet.

Én is halak vagyok csak nőben...

És mintha rólam írtál volna. Ugyanezt csinálom a barátommal, érzelmi csődtömeg vagyok, nulla önbizalommal. Ha megbánt, ha bánt valami, nem tudom elmondani, napokra bezárkózom, csak rágódok rajta. Nem direkt teszem. Sajnos időnként rámtör a féltékenység és tisztában vagyok azzal, hogy eddig jórészt alaptalanul nem bíztam benne, csak a nulla önbizalom, és ezért is nem szólok hozzá ilyenkor, mert magamban azon morfondírozok, mi a jó megoldás: elmondani ami bánt? De azt se akarom, hogy féltékeny hárpiának lásson. Ha meg nem mondom el, köztünk van a fal. Csak őrlődök magamban, és Ő érzi.

Nem tudok megváltozni. Összeomlik a világ bennem, mikor arra gondolok, hogy vagy 30 huszonéves lánnyal dolgozik együtt. Látom az ismerőseit iwiwen, csomó bombanő...A telefonjában ismeretlen nők nevei.

Közben neki is vannak fura dolgai, amivel nem épp az önbizalmam növeli. A múltkor már el akartam küldeni őt, mert a feszültségeim miatt a mi kapcsolatunk is nagyon megromlott. De ha elmondanám, milyen furcsa módon viszonyult hozzám társaságban, talán ti is megértenétek. Alapból is labilis ember a halak, érzelmileg mindenképp, ez a kapcsolat pedig végképp kihozza belőlem a depit.

De azt meg kell mondanom, ha én szeretek valakit, azt "örökké" szeretem. HA álmai nőjének mondott, az is voltál neki. Viszont ha ott tudtad hagyni, akkor neked nem ő volt álmaid férfija. Én se vagyok a párom álmainak a nője. Ezt meg is mondta. Nesze neked önbizalom. De amikor meg el akartam küldeni, csak átölelt szorosan. Mikor végre nagy nehezen eldöntöm, hogy nem láncolom magamhoz, ha egyszer nem szeret, nem akar elmenni.

Amúgy én igenis szeretem ha törődnek velem. Csak akkor vonulok el, ha rágódom és nem akarom a másikat terhelni vele. Előbb tisztázni akarom magamban, mi az amit valóban számon kérhetek a másikon és mi az, amit túllihegtem.

De tök mindegy. Hiába nem terheltem a féltékenykedéssel, mert a magamban rágódással ugyanúgy terheltem. Meg is mondta, hogy ezek miatt a 3-4 havonta bekövetkező néhány napos hallgatásaimmal juttattam el oda, hogy már ne szeret úgy.

De látod, én mégiscsak azt gondolom, valahol igazam volt. Mert más nő réges rég otthagyta volna, ha olyan szinten levegőnek nézi mások előtt, mint ő engem. Még a kezemet se fogta meg. Persze hogy azt éreztem, szégyell. De nem mertem hárpiáskodni, hátha nem is szégyell. Csak magamban őrlődtem. Végül úgyis mindig mindent megbeszéltünk. Eddig még mindig vállalta ezeket a beszélgetéseket. Amikor végleg szakítani akartam vele, azt mondta nem akarja úgy feladni, hogy meg sem próbáljuk megjavítani. Megpróbáltuk. És hiába, most újabb érzelmi mélyponton vagyok, mert észrevettem hogy írt egy kedves levelet egy nyelvtanfolyami osztálytársának. Megtaláltam a lányt iwiwen, pont az esete, csak foglalt. Mellesleg én nem vagyok az esete.

És akkor ne legyek érzelmi válságban? Talán ez nem csak azért van, mert halak vagyok, de van köze hozzá.