Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Csak beképzelem, vagy tényleg...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Varierika kérdése:

Csak beképzelem, vagy tényleg lehet köztünk valami?

Figyelt kérdés
3 éve elvált,25 éves nő vagyok, egy gyerekkel.Van egy férfi aki nagyon tetszik nekem, fél éve ezt sajnos ő is tudja, mert az egyik barátnőm, kissé illuminált állapotában közölte vele, persze erre a pasi rögtön elutasító választ adott. :( Aztán én sem foglalkoztam már a pasival, mikor augusztusban találkoztunk egy rendezvényen, kedves volt, figyelmes, elkérte a számomat. Majd 3 hónap elteltével isméta találkoztunk véletlenül, ott is nagyon kedves volt, figyelmes és egész éjszaka csak velem volt,még puszit is kaptam, aztán én búcső nélkül leléptem,majd másnap délután felhívott, szó szerint csevegtünk,megkérdezte mit csinálok este, de én hülye azt mondtam, hogy korán lefekszem ezért nem kérdezte azt amit akart. egész héten hívogatott, de persze sosem tudtam időben felvenni a telót,s mikor én hívtam vissza akkor meg neki nem volt ideje,és lassan annyiban maradt, azóta ha találkozunk az utcán, akkor csak bámulunk egymásra, érdeklődik felőlem, de persze nem hívna fel, és amikor megkérdeztem, hogy miért hívogatott egy héten át ő azt felelte, mert egy manikűrt szeretne(én manikűrös vagyok).Jó kifogás?Vagy tényleg csak azért? Miért nem hív? szerintetek van esély arra hogy együtt legyünk valaha? tudni kell róla hogy nagy nőcsábász és eddig csak egyszer 3 éve volt komoly kapcsolata. Segítsetek!!!! Köszi
2010. nov. 8. 13:35
 1/8 anonim ***** válasza:

Szerintem gondban van a saját érzéseivel, a "manikűr" az csak egy kifogás természetesen..., téged biztosan kedvel és szívesen töltené veled az idejét, de nem tudja eldönteni hogy felvállalja e veled ezt a kapcsolatot a gyermekeddel együtt.

A telefonokra biztos megsértődött és nem esett neki túl jól hogy sosem vetted fel. Biztos azt hitte hogy ő számodra nem túl érdekes mert nem nem érdekled a telefonokból kifolyólag....


Ez nehéz döntés, és szerintem vacilál és nem tudja eldönteni , hogy mit szeretne, hogy beválllal e téged a gyermekeddel együtt avagy sem! Biztos érez irántad valamit ebben egészen biztos vagyok és abban is hogy ha nem lenne gyermeked nyomulósabb lenne.


Talán próbáld meg ezt megbeszélni vele, hogy számára akadály lenne e egy gyerek egy kapcsolatban jelen esetben a te kapcsolatodban.

2010. nov. 8. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
sztem ha akarsz valamit keresd te, azzal hogy sose vetted fel elérted azt hogy elkönyvelt téged ugy hogy nem érdekel téged, ezér letett rólad. csak egy hülye hivogatna továbbra is... tudod, nő és villamos után futni nem érdemes... ha nem lépsz gyorsan, jön majd neki a következő, aztán leshetsz.
2010. nov. 8. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Nagyon köszönöm nektek, de azt se felejtsük el, hogy egy nőcsábászról van szó, és ők azok a típusu emberek, ekikben él a vadászösztön.Nem? Vagy tényleg álljak a talpamra?
2010. nov. 9. 07:26
 4/8 anonim ***** válasza:
Egy nőcsábász is beleeshet abba a hibába hogy nagyon beleszeret valakibe elkapja a hév, ésilyenkor ez neki egy új érzés mert a lányokkal lekezelő szokott lenni de ilyenkor néma lesz, szóval állj a sarkadra..
2010. nov. 9. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
HŰŰŰŰŰŰ! És azt hogyan csináljam? Nem vagyok benne biztos, hogy valóban kellek neki, és leégetni meg nem akarom magam, mert falubeli. Működik az a bizonyos női megérzés, illetve a nő ha azt érzi a férfi vonzódik hozzá, akkor az nem csak képzelgés?
2010. nov. 11. 12:38
 6/8 anonim ***** válasza:
Ági, te vagy az?
2010. nov. 11. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Nem Ági vagyok :)
2010. nov. 11. 12:43
 8/8 anonim ***** válasza:

Nem? Ok. :)

Szóval szerintem, lehet köztetek valami, csak az a kérdés, hogy mi. Mert, ha teszem azt én akarok egy nőt, akkor nem várok 3 hónapot, de még 3 napot sem, hogy felhívjam, miután elkértem a telefonszámát. Ha tényleg akart volna valamit, akkor bizonyára tepert volna érted.

2010. nov. 11. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!