Szerintetek van még jövőnk?

Ez az év maga a pokol. 8 éve vagyunk együtt a férjemmel. Sok rossz történt köztünk, és velünk. 4 éve meghalt a közös babánk még magzatként. Mikor hazaengedtek a kórházból másnap ment is dolgozni. Egyedül hagyott. Tavaly februárban diagnosztizálták az apukáját prosztata rákkal. Mindent elintéztem, hogy életben maradjon! Szerencsére sikerült. Közben az én édesapám rohamosan elkezdett fogyni. Tudtam, hogy nagy a baj, de apum nem ment orvoshoz, a férjem pedig letudta “a szerencsés, hogy fogysz” megjegyzésekkel. Tavaly decemberben apósomnál súlyos szívbetegséget állapítottak meg. A férjem mindent rám hárított. Nekem ott kellett hagynom az egyetemet, hogy az apját megmentsem. Februárban életmentő szívműtétje volt, ahol újra kellett éleszteni Apósomat. Közben ezerrel kellett újítani a házukat, mert teljesen steril helyre kellett hazahozni. Mindent intéztem, dög egyedül, mert a férjem csak dolgozott. Anyósom, és a kedves bátyja (anyósom bátyja) idegileg tönkre tettek időközben. Jeleztem a férjemnek, hogy egyedül nem megy, de nem segített. Apósomat március végén kiengedték a kórházból, teljesen felépülve! Én ezután (mivel az ösztöndíjat elvesztettem az egyetemen) elmentem 3 műszakba dolgozni április másodikától. Április 11.-én Édesapámnál áttétes végbél rákot állapítottak meg (tüdő, máj). Az én autóm tönkre ment. Orvoshoz kellett volna vinni elég sűrűn, de nem segített. Taxit és szomszédokat kértünk meg. Az én autómat még csak a szerelőhöz sem vitte el…augusztus 4.-én édesapám elhunyt. 5.-én intéztük a temetést, délután már ment dolgozni. 14.-én volt a búcsúztató, délután úgyszintén ment dolgozni. Szeptemberben van a születésnapom, nyilván nem akartam bulit, de egy vacsora jól esett volna. De nem kaptam. Októberben édesanyám idegösszeomlást kapott, ott segített valamennyit, de a mai napig elmondja, hogy “mentem anyudhoz, mikor kellett”…December 6.-án meghalt az imádott nagypapám. A mindenem volt. Apukám is, de Tatám az én kis Életerőm volt. Hívtam a férjemet, hogy meghalt (nagyon hirtelen, nyilván a fia után vágyott)…nem jött haza hozzám. Majd csak este, egy megjegyzéssel: “rohantam haza…” 11 órával később, ahogy szóltam. (Vállakozó, nincs anyagi problémánk, tehát bármikor tudott volna jönni). Itt, hogy nem volt neki fontos, hogy velem legyen összeszakadtam. Tudtam, hogy érzelem mentes ember, de ezt nem feltételeztem volna. 4 hónap alatt elvesztettem az Apukámat, és a Nagypapámat…és nem volt mellettem a férjem. Ma volt egy megjegyzése: “de ma itthon maradtam veled…” nem ma kellett volna, hanem tegnap. Összetörtem a gyásztól, és összetörtem a viselkedésétől. Tudta, hogy nagypapám mennyire fontos nekem, és nem volt mellettem…Közöltem vele, hogy el akarok költözni. És nem érti, hogy mi rosszat tett, hogy miért akarok innen menni. Úgy őszintén, tényleg én vagyok hülye, hogy ezen nekem túl kellene lépni egy “semmi baj” megjegyzéssel??? Szerinte igen…szerintem viszont mennem kell…valóban lehet ember ennyire rideg a feleségével, akit állítólag szeret???