Távkapcsolat hogyan müködik?

Pár hónapja van egy párkapcsolatom, ami egyben távkapcsolat. Nagyon szerelmes vagyok, nagyon féltem, óvom a kapcsolatom és tényleg igyekszem mindent megtenni, hogy szépen működjön. Mikor együtt vagyunk (hetente 2x), akkor iszonyatosan érzem, hogy szeret. Kimutatja szavakban, cselekvésben, érintésben...Mindenhogyan. Ahogy rám néz, ahogy beszél hozzám, rólam. Egymás családját is ismerjük, aki lát minket, azt mondják, hogy ez a férfi teljesen belém van esve. Én vagyok a válása óta az első, akinek a gyerekeinek és szüleinek bemutatott. Szóval minden tökéletes (lenne). viszont, ha nem vagyunk együtt, akkor meg nagyon keveset tudok róla. Csak naponta 1x beszélünk telefonon (videón), de van mikor ott is 5 percet, mert vagy én vagy ő fáradt mint az állat. Napközben 0 kommunikáció. Én ezt egyszer szóvá tettem neki, azt mondta, tudja, hogy bunkó és próbál ezen változtatni, mert neki nehezen megy telefonon kimutatni, hogy szeret. 2 napig tartott. Engem ez baromira zavar. Nem akarok egész nap vele telefonálni, rajta csüngni, nekem is van életem, neki is. De mivel nagyon keveset találkozunk, jól esne, néha egy "hiányzol" vagy "szeretlek". azt mondta, ő elfogadta a helyzetet. De szerintem ezt nem elfogadni kell, hanem dolgozni egy kapcsolaton akkor is, ha távol vagyunk egymástól. Nem csak akkor bele adni 400%-ot mikor találkozunk, utána meg napokig csend van és semmi életjel. Szeretném tudni, hogy van, milyen érzések vannak benne...Nagyon nehezen nyílik meg. Én meg ezt nagyon nehezen viselem. Ilyenkor egész nap jár az agyam, hogy mi lehet az oka ennek. Van mikor apás hétvége van és 2 napig semmi jelzés nincs felőle. Tudom, hogy a gyerekkel van, nem is ez a gond. Szeretem, hogy ilyen jó apa. Tudja, hogy korán fekszek le a munkám miatt (is), ezért hiába hív engem már este 11 kor, nem veszem fel, mert alszok.

Ezek nagyon apró dolgok, de nekem baromira szükségem van arra, hogy érezzem, hogy nem csak akkor vagyok neki eszében és fontos, ha együtt vagyunk, hanem távolban is.

Mi a véleményetek? Én bonyolítom túl?

Nem akarom neki megint felhozni, mert nem akarom, hogy úgy érezze, hogy rátelepszem, mert szó sincs erről. Sőt, mostanában amíg ő nem jelentkezik, én sem, mert nem tudom mit csinál, zavarok-e...Már ez is rossz érzés, hogy egyáltalán felmerül bennem ez, hogy "zavarom-e"...

Nagyon szeretem és próbálok a rózsaszín köd mögé látni, de lehet tényleg én fújom fel...