Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Elhanyagol a barátnőm, minden...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elhanyagol a barátnőm, minden fontosabb, mint én?

Figyelt kérdés

Távkapcsolatban vagyunk, hetente találkozunk. Kb. Minden este szoktunk telefonálni 1 órát, de ő hetente eljárogat bulizni vagy ide-oda haverokhoz (egyetemista).

Legutóbb is ő késő délután akart hívni de én akkor még találkoztam ismerőssel, mert gondoltam este ráér és beszélünk ahogy szoktunk. Hívom este erre kinyom, hogy nem jó-e kicsit később, mert összeültek csoporttársakkal. Mondom persze, de hiába vártam, fél óra múlva se semmi, hívtam megint, ezt meg fel se vette, gondolom el is felejtett. Utána visszahívott, hogyha “baj van” beszél szívesen, de jobb lennne ha hazaért. Mondtam jó, persze semmi gond, várom a hívását majd, én ráérek. Hát eltelt még fél óra mondom oké akkor itt fejeztem be, és inkább aludtam, mert már fél 12 volt. Másnap arra keltem, hogy 11:40-kor akart hívni meg írrt, hogy hazaért. Még este Hívott 3x, meg próbált bocsántot kérni így-úgy…és most még ő kéri számon, hogy aggódott és miért nem szóltam előbb hogy ilyen korán aludni szeretnék, akkor hívott volna előbb, meg hogy ő ezért sietett haza. Már volt ilyen párszor és kezd betelni a pohár, úgy érzem neki sokkal fontosabb a bulizgatás meg a haverok mint én



szept. 5. 00:03
 1/5 A kérdező kommentje:
Ja és még hívtam kétszer, azokat le sem *zarta
szept. 5. 00:05
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
"Mondtam jó, persze semmi gond, várom a hívását majd, én ráérek." Ehhez még hozzátoldod, h fél 12ig, aztán alszol és holnap beszéltek, ha nem szabadulna fel addig.
szept. 5. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
82%
Szerintem egy hisztis p*csa vagy, és ezt értsd jól, fogd fel, hogy nem normális a morgolódásod. Teljesen normális, hogy van saját élete, teljesen normális, hogy nem mindig ér rá, és el is mondta neked, amikor nem ér rá, te meg fél órákat vársz, aztán felb*szod magad, amikor senki nem mondta, hogy fél óra múlva neki jó lesz. Szóval te meg sajnálod tőle, hogy ő fiatal létére bulizzon, jól érezze magát, legyenek barátai... inkább üljön otthon és folyton a te hívásod várja.. már ne haragudj, de az a normális, hogy nem csak te létezel az életében, bármennyire is szeretnéd. Ha ezt nem bírod elfogadni, akkor ne egyetemistával kezdj egy másik városból! De ne rajta kérd számon, hogy él, mint egy normális fiatal.
szept. 5. 00:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
93%
Egy kapcsolat alapköve a bizalom. Nálatok ez nincs meg.
szept. 5. 02:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
95%
Neked is fontosabb volt az ismerős kint akkor beszélni mikor ráér. Szóval, hol itt a gond?
szept. 5. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!