Mit tudnék tenni?

1 éve vagyunk együtt, de szerintem a szexen kìvül minden hiányzik ebből a kapcsolatból.

Rengetegszer jeleztem felé kedvesen, női módon, mire vágynék, mire lenne szükségem, mindenre csak a kifogások.

Én már eldöntöttem, hogy ebből szakítás lesz, mert semmi közös nincs bennünk, én ìgy nem tudok boldog lenni és 28 évesen nyilván igényem már egy olyan férfi, akivel már a családalapításon gondolkodhatok, konkrét célokkal, tervekkel, mi meg 1 év alatt sehova se jutottunk szinte. Én elhiszem, hogy a komoly tervek 1 ev után gyorsnak számítanak, de ez egy embertípus, én nekem az lenne a normális, ha fél ev után egyértelmű jele lenne egy elköteleződésnek, pl: ősszeköltözés... ehhez képest Én többször is felhoztam a családdal való találkozást, mindig csak a kifogás, pl: az én családom az messze van...amúgy vannak hetek, amikor 60 órát dolgozik, de még így is leginkább semmit se csináltunk a nyáron se mozizást meg kajáldába elmenést + néha találkoztunk a barátaival, szóval ezeket leszámítva. Neki se kedve, se ideje, mert játszik. Minden nap. Ahány órát csak lehet. Ezen kívül velem minek program...

Annyira, kimondhatatlanul vágyom arra is, hogy a kedvenc helyeimen, ahol felnőttem és ahova visszajárok ma is haza mehessek, azzal kézenfogva bejárva ezeket a helyeket, amiket szeretek...

De őt arra se lehet már hónapok óta rávenni, hogy itt csináljunk akármit, ami nem RÓLA szól, hanem az ÉN szìvemnek kedves. Csinálja a dolgait a maga módján, nem mondom, hogy nem tudom szeretni ezeket a dolgokat, de ettől még 200%-ban le van f*sva en mitől lennék boldog. EGYETLEN EGYSZER SEM KÉRDEZETT semmit, hogy mit tervezek, mire vágyom, mitől lennék boldog, konkrèt dolgokat kérdez akarod ezt? Mit szólsz ehhez? Megőrülök már ettől is, 0 nyitott kèrdés, érdeklődés, így visszanézve totálisan le lett sz*rva részéről az, hogy MEGISMERJEN.

Nincs benne ebbe a kapcsolatba TUDATOSAN.

De közben meg minden látszat ellenére, ő ezt kapcsolatnak véli, és a barátai előtt is így áll hozzá.

Szerintem ez nem PÁRKAPCSOLAT, csak egy kapcsolat.

Sosem volt baràtnője én már rengeteg véleményt meghallgattam, mert sokakat megkérdeztem, de én nem akarom őt se nevelni, se tanítani, mert ezen nincs mit megbeszélni szerintem.

Le vagyok sz*rva, megy a saját feje után, nem akarok ettől boldog lenni. Fiatal vagyok, menni akarok, programozni, egy családcentrikusabb valakivel, akinek részt veszek a családi életében, ő is az enyémben, mert ha tetszik ha nem, ez nagyon is szerves része az életnek és a gyerekeim is így akarom nevelni. Sokadszorra is azt hallgatni "engem ez az egész nem érdekel, miért vigyelek haza", már teljesen elvette minden motivációmat, mérges vagyok.

A bibi az, hogy 2 hete, aznap amikor nekiduráltam magam, hogy kimondom vége, lett egy nagy bajom a lakásban, ami miatt napokra nem volt megoldható, hogy ott maradjak.

Azonnal jött, kérdés kérés nélkül, hogy pakoljak, megyek hozzá amíg a probléma megoldódik, kb. Így parancsszerűen. Hát köpni-nyelni nem tudtam, annyira f*sul jött ki az egész, mert rohadtul nem ez volt a terv, de sajnos muszáj volt mennem valahova lakni...

Persze így nyilván ment tovább a párkapcsolati viselkedés, cukik voltunk egymással, volt szex, törődés, kedves volt, de egyszerűen akkor sem tudok megszabadulni attól az érzéstől (már visszacuccoltam a lakásomba), hogy hiába tett most egy nagyon jót velem, ettől a dolgok nem fognak változni, és továbbra is szakítanék azzal az indokkal

"én jópárszor elmondtam, mire vágynék, meg ilyenek, de nem kaptam meg, nem illek veled őssze..."