Ez normális viselkedés ilyen helyzetben?

Neki a családjának van egy nyaralója a Balatonnál. Kb. egész nyáron minden hétvégén lementünk oda, mert ő nagyon szereti “ki akarja használni”. Alapvetően tipikus nyaraló, és nincs normálisan felszerelve, itt a programjaink kimerülnek abban, hogy lemegyünk a partra, kifekszünk napozni vagy ülünk a nyaraló kertjében. Ha jobb programot akarunk, akkor autóval átmegyünk más szakaszokra, és arrafelé sétálunk, nézelődünk, például Tihany, ami gyönyörű.

Mivel rokonai is sokat vannak itt, állandóan kerülgetni kell őket, akikkel neki sincs olyan szuper kapcsolata, és nincs itt kb. semmi elektronikai berendezés, se klíma, se semmi.

Amikor innen dolgozom, elég rosszul érzem magam. Nem panaszkodom, de azért már mondtam neki, hogy én annyira nem adom ezt a balatoni dolgot, én jobban érzem magam Pesten.

Erre már nem először fordul elő, hogy halál komoly fejjel elém áll, “van-e így értelme a kapcsolatunknak??”, hogy ennyire eltér az, hogy ő szeret itt lenni, én meg nem.

Bekattant nála, hogy így nem ér semmit a kapcsolat, ha én nem élvezem úgy a Balatont, mint ő.

Én már nem bírom ezt a folyamatos érzelmi zsarolást, hogy ilyen végletben beszél, hogy van-e értelme folytatni, csak mert mikor dolgozunk én fapofával ülök vagy legyezem magam a hőségben. Amikor rákérdez őszintén megmondom, hogy igen rossz ez a meleg vagy kényelmetlen a faszék, nem tudok ledőlni sehol.

Ilyen drámát vágni elég rendszeresen, semmi értelmét nem látom. Aztán rám fordítja, hogy amúgy ő azért nem érzi jól magát, mert én nem érzem jól magam? Wtf. Nem panaszkodom egy szót sem, ha megyünk valahova, élvezem. Az, hogy itt ülünk a forróságban, meg home office-ban sokszor nincs dolgom, és semmit nem tudok csinálni, így látszik, unatkozom. Azt érzem, mártírkodik és zsarol. Nem értem, miért jó ez.

Röviden: ő utál Budapesten lenni, én szeretek itt lenni a lehetőségek és a kényelem miatt. Ő a Balatonnál szeret lenni, én kevésbé. Azt mondja, semmi értelme így a kapcsolatunknak, pedig nem is akarunk odaköltözni.