Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátom nem akar velem külföldön nyaralni, miért?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


A barátom és én mindketten 22 évesek vagyunk, 4 hónapja vagyunk együtt, előtte 2 hónapig ismerkedtünk, tehát január óta vagyunk “egymás életében”. Megbeszéltük, hogy nyáron elmegyünk valahová ketten.


Én egy külföldi kiruccanásra szavazok, hiszen árban is ki lehet fogni jókat, kicsit világot is látunk, illetve nagyon izgalmas kis közös kaland lenne együtt megszervezni ezt és együtt átélni.


Ő viszont irtózik ettől az ötlettől, merthogy kevés ideje vagyunk együtt és nem vagyunk egy összeszokott páros, bármi történhet, amit nem tudunk megoldani, igazából ezzel magyarázza. A családjával egyébként gyakran járnak ide-oda nyaralni, tehát nem arról van szó, hogy ő még nem volt külföldön és emiatt félne. Mindketten jól beszélünk angolul, tehát ezzel sem lenne gond, illetve hálistennek anyagilag is megengedhetjük ezt magunknak, mert dolgozunk egyetem mellett.


Én ezt kicsit fura indoknak tartom, véleményem szerint két 22 éves egyetemista le tud bonyolítani egy 3-4 napos külföldi kiruccanást pl. Rómába, ami repülővel kb. 1,5 óra. Az pedig, hogy 4 hónapja vagyunk együtt, nem jelent semmit, szerintem fiatalok vagyunk és kell az izgalom, a kalandok, nekem az Ő álláspontja kicsit érdekes. Itthon is történhetnek problémák, ennyi erővel ne is menjünk ki az utcára se.


Ti kinek az álláspontjával értetek egyet?


2024. júl. 4. 00:54
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
96%

Teljes mértékben veled értek egyet. Elképzelni sem tudok olyan problémát, aminek a megoldását az akadályozná, hogy 4 hónapja vagytok együtt és nem 4 éve.

Egyetlenegy reális magyarázatra tudok gondolni, mégpedig arra, hogy nem biztos benne, hogy kibír veled pár napot összezárva.

2024. júl. 4. 02:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
98%
Szerintem is inkább az a baj, hogy össze lennétek zárva egy idegen országban és ha valamin összekaptok vagy megun, akkor nem lehet lelépni haza, hanem ki kell várni a nyaralás végét. Itthon mennyi időket szoktatok együtt tölteni? Fél év után mi már simán nyaraltunk együtt anno, igaz belföldön, de nem volt semmi probléma.
2024. júl. 4. 05:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
24%
22 évesen en is max a balatonnál voltam csak a párommal, es azt is anyuék szervezték csak le nekunk ugy higy még onnan is fel kellett őket hívni mert ott derültek ki gixerek higy kam volt a szállás és kb tripla annyiba kerul nem annyi ami a hirdetésben volt es azonnal kellett másik szállás olcsón és jó helyen. Anya 2 perc alatt intézte el. Tanulokent még szinte gyerek az ember.
2024. júl. 4. 05:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
55%
Nevetséges a barátod. Na meg az is hogy felnőttként a szüleivel jár el...
2024. júl. 4. 07:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
86%

Ha szeretne, menne veled a világ végére is, mindegy mennyi időre.

Nekem régen volt ilyen, hogy tök jó volt minden mikor találkoztunk a barátommal de, egy napnál többet nem bírtam voltam volna ki véle. Ő fel vetette hogy utazzunk el, de én mkndig haritottam. Szerintem a barátod is ezért csinálja.

2024. júl. 4. 07:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
81%

#4

Mégis miért lenne nevetséges, hogy a szüleivel elmegy nyaralni? Inkább te vagy nevetséges ezzel a béka segge alatt lévő érzelmi intelligenciával. Valószínű, hogy kifejezetten jó a kapcsolata a szüleivel és együtt is szoktak nyaralni menni. Ebben nincs semmi rossz, sőt. Azok mondják ezt, hogy de gáz a szülőkkel nyaralni menni, akik soha az életben nem tapasztalták meg, milyen is egy kiegyensúlyozott, normális szülőkkel teli családban felnőni. Persze erről nem az illető tehet, ezt dobta a gép neki, hogy ilyen szülei vannak sajnos. Menjen csak nyaralni a szüleivel, nincs ebben semmi rossz. Viszont ettől még a barátnőjével is el kellene mennie.


Én csak a magam nevében tudok beszélni. Velem is volt hasonló szitu, csak ott én nem akartam igazán menni nyaralni, Pár hónapja voltunk együtt és bizonytalan voltam, hogy valóban ő kell-e nekem és így nem is szerettem volna elmenni vele közös nyaralásra. Teljesen mindegy hogy külföld vagy belföld, itt nem az a lényeg, az csak duma. Ha valóban úgy érezné, hogy jelen pillanatban te vagy a megfelelő számára és veled akar lenni, akkor szerintem nem hezitálna, és menne veled mindenhova.

2024. júl. 4. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:

6-osnak félig igaza van, de egyben az alapgond miatt tényleg nevetséges a srác. Részemről ez nem pasi.

Még ha a nyelvtudásban nem bízna, megérteném. Nálunk van olyan, hogy - saját állításával ellentétben - párom sem tud olyan jól angolul és én így nem indulok ki. Én ezt őszintén meg is mondtam neki.

2024. júl. 4. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:

Furcsa a barátod hozzáállása. De nem érdemes kiverni a balhét és a végsőkig erőltetni az igazadat. A barátodnak valamiért kényelmetlen külföldre utazni.

Szerintem egy belföldi utazás jó kompromisszum lehet. Magyarországon is van egy csomó szép hely, amit érdemes megnézni.

2024. júl. 4. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
43%
Ez nem inkabb a szuleitol jon? Ez ilyen kisfius duma,jaj félek, mi ha valamin osszeveszunk. Akkor menjetek csak 2 éjszkára. Roman az boven elég. De szerintem a szulei bedumaltak neki. Ok nem tartjak eleg erettnek ahoz hogy elengedjek,feltik stb. Ku tudja mit hall otthon: TE azt nem tudod, TE menj odebb, ezt így csinald,azt ugy csinald...Van itt egy erett bator nő + anyuci pici fia 😊 ettol fuggetlenul lehetsz TE aki elohozod a saját batorsagat, aki felebreszted benne a ferfit, megértoen lassan feszegeted a hatarait.
2024. júl. 4. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
83%
Nem az idegen helyen megoldandó probléma a baja, hanem te. Nem biztos benne, hogy kibír veled több napot egy fedél alatt. 😅 Na, szép napot!
2024. júl. 4. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!