Maradjak együtt a barátommal?

A barátommal 3 hónapja vagyunk együtt. Ő 26 éves, én 20. Nagyon kedves és odaadó. A tenyerén hordoz. Majdnem 2 méter magas, orvos és református hívő. Nagyon passzol a humorunk. A bennem lévő kisgyerek biztonságban érzi magát vele. Olyan dolgokat fogad el a múltamban, amiket nagyon kevés férfi tenne. Magas az érzelmi intelligenciája. Nagyon jókat beszélgetünk és programozunk együtt. El tudom vele képzelni a jövőmet. Hogy pl. a közös gyerekünk nem fog egy érzelmileg elérhetetlen apukával felnőni, és biztos vagyok benne, hogy soha nem is csalna meg. Abszolút megbízom benne. Még a szex is nagyon kielégítő mindkettőnk számára. Nagyon szeretem és felnézek rá, büszke vagyok, hogy egy ilyen csodálatos férfit nevezhetek a páromnak.

A probléma ott kezdődik, hogy nem vagyok szerelmes. Nincsenek pillangók a hasamban, és nem ver a szívem ezerrel, amikor meglátom, hanem szimplán szeretem és nyugodt vagyok mellette. Az első 2 hónapban megvoltak ezek, de 1 hónapja elmúlt. Általában vonzónak tartom, de valamikor taszít, amikor azt érzem, hogy zéró vonzalmat érzek iránta. Aztán megint tetszik. Néha antiférfiasnak találom, amikor nagyon affektál, eleve a hangja nagyon nyávogós, és kicsit meleges a hangleejtése vagy nem is tudom, és amikor még affektál is, na az kiveri a biztosítékot. Magával a hangszínével nem lenne gond, csak néha jobban nyávog, mint én nőként.. Gáz vagy nem gáz, rohadt kiábrándító tud lenni. Illetve a vallást ő nagyon komolyan veszi, vagyis csak ami neki tetszik benne. Pl. házasság előtti szex az le van szrva, mert ő azzal nem ért egyet, de másra nem mondja, hogy ,,imádom”, csak Istenre. Hasonló eseteknél pedig az a kifogás, hogy ,,neki ebben még fejlődnie kell”. Szóval nem értem, hogy ő ezt így hogy gondolja, de lényeg a lényeg, hogy ez neki nagyon fontos, és imádkozik meg gyülibe jár vasárnaponként. Van, amikor kihagyja, szóval nem beteges az imádata, de mégis zavar, mert én nem is vagyok ateista, de hívő sem. Hiszem, hogy van valami felsőbb hatalom, hogy pl. Univerzum vagy akár Isten, de ilyen biztosra venni nem tudnám. Ami még zavar azzal kapcsolatban, hogy hívő az az, hogy mivel nem tud megfelelni a bibliai követelményeknek, ezért saját bevallása szerint is ő egy nem jó ember, ami nekem nagyon rosszul esik, mert igenis nagyon jó ember, és haragszom az egyházra, hogy ezzel kapcsolatban kétségeket keltenek benne. Egy szó, mint száz, értem, hogy biztonságot ad neki a hit, de szerintem az önbecsülését nagyon roncsolja.

Arra lennék kíváncsi, hogy érdemes-e vele maradni.. Abban biztos vagyok, hogy lesz olyan, akit sokkal vonzóbbnak fogok találni, és oké, meglesz a nagy szerelem, de meglesz benne az, hogy magas az érzelmi intelligenciája, életképes, értelmiségi, hűséges, nem önző az ágyban, tájékozott, vigyáz rám? stb. Mert ez meg számomra annyira hihetetlen, hogy valakiben mindez meglesz ÉS MÉG szerelmes is leszek.. Anyukám egy elég szép nő, és fiatalon még inkább az volt. Próbálkozott a szerelemmel, de a végén csak apukám mellett kötött ki, és kb. ugyanúgy érzett iránta, mint én a jelenlegi barátom iránt. Mostanra el is váltak 20 év házasság után..

Attól félek, hogyha most feladom ezt a jelenlegi stabilitást, és megvárom a szerelmet, attól még nem biztos, hogy le tudnék vele élni egy életet. Mi van, ha szerelmes leszek, de nem lesz közös jövőnk, mert mondjuk az illető Svájcban akar élni, én meg itthon maradni vagy hasonló? Vagy hiába leszek szerelmes, ha az illető egy felelőtlen pöcs, akivel nem mernék közös gyereket vállalni, akkor sokat érek a szerelemmel mondhatom.. Mi van, ha most csak túl telhetetlen vagyok, hogy emellett a sok jó mellett, amilyen a jelenlegi barátom is, én még szerelmet is akarok..? 4-5 év múlva pedig szeretnék már kisbabát, családot..

Nagyon megterhelő, hogy nem tudom, hogy mi a jó döntés.

Van egy tudatos énem, aki szinte tenyészmént keres, és nagyon következetesen a jövőjére gondol, és van egy érzelmes énem, aki szeretné megtapasztalni azt az elsöprő szerelmet. De vajon megéri, hogy aztán szakítás legyen a vége, és végül csak a tudatos én által kinézett ,,tenyészmén” mellett kössünk ki? Ugyanakkor nem akarom azt érezni, hogy családot alapítok a jelenlegi párommal, és azt érzem, hogy elrontottam, hogy valami hiányzik 2 közös gyerekkel. Létezik egyáltalán olyan, hogy nagy elsöprő szerelemből stabil, boldog élet? Nem lehet, hogy a szerelem csak egy nagy vágy, ami 1-2 év alatt elmúlik, és aztán ugyanolyan, mint a jelenlegi párkapcsolatom, hogy a szeretet és a kötődés tart össze minket?

Nem tudom. Nagyon nehéz.. Szívesen hallanék történeteket, tapasztalatokat, véleményeket.

Előre is köszönöm szépen!