Mit tudok kezdeni egy ilyen nehéz helyzetben, ahol fennáll egy csatatér a szüliem (anyám és köztem), illetve még a párom sem segít teljesen?

Röviden a szitu: egy meleg pár vagyunk, akik a munka miatt kb csak minden második héten látjak egymást. Tavkapcsolat, de kvázi titokban (heti kétszer kell bejárnom a munkába, többi online) megoldjuk, hogy minél többet tudjunk együtt lenni. Ez eddig mind szép és jó, probléma, hogy a páromnak van egy kutyája, akit nem tud sajnos idehozni, így kénytelen vagyok én utazni többet. A párom és szüleim is Pesten élnek, és gyakran volt az, hogy hazamentem, de nem szóltam nekik arról, hogy Magyarországon vagyok. Nem is mentem fel. Ha meg felmentem, az meg érthetetlen volt számukra, miért tűnök el egy fél nap után.

Na már most, mind apu de főleg anyu nárcisztikus. Anyumnak már outoltam, apumnak még nem. Anyum nagyon rosszul kezeli ezt a helyzetet, azt hiszi itt ő az áldozat, akinek titkoloznia kell apám előtt, na meg biztosan ő rontott el valamit. Képtelen felfogni, hogy nem akarok/tudok havi szinten felmenni hozzájuk, most is elkezdett nosztalgiazni, hogy milyen szép anyák napják voltak régen, na meg unoka se lesz, mennyire borzasztó kínos ez neki.

Őszintén az lenne a legjobb, ha apám is tudna mi a szitu. Így én is nyugidtabb szívvel ugranék fel hozzájuk, nem kellene kamuznom, hogy épp melyik orszagban vagyok. De valami visszafog és nem tudok előre lépni. Valaki tanács? Egyébként 30 leszek de anyám úgy kezel, mint egy 12 évest. Pénzben meg mindenben egyebkent mindig megkaptam toluk mindent, utaztunk is eleget, viszont igazan szerintem sosem szeretett csak feltetelekkel. És ő egy pszichológus...